Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Dénes Iván Zoltán: Liberalizmus és demokrácia (A magyar liberálisok jövőképe az Ellenzéki nyilatkozat tükrében)

fenntartásával, az alkotmánysértő eszközök alkalmazásával, tárgyi szemlélet helyett a személyes lojalitás kinyilvánításával társult. Ezért kellett az ellenzéknek leszögeznie, hogy nem elvileg és eleve ellenzi a kormány tetteit és nem kívánja kisajátítani a reformok kezdeményezését, de ellenzi az alkotmányellenes intézkedéseket és azt, hogy látatlanban lemondjon a nem felelős kormány javára a reformok kezdeményezéséről, amikor az nem kezdeményez komolyan vehető reformokat és közvetlenül és közvetve megsérti az alkotmányosságot.

Kossuth tervezetében az ország nemzeti alkotmányos létének fenntartásáról, a polgári szabadság okszerű terjesztésére és a kiváltságos és nem kiváltságos honpolgárok érdekeinek egyesítésére intézett reformtörekvésekről írt és azt is kifejtette, hogy miért éppen most van szükség az irányegység elveinek határozott kinyilatkoztatására. Egyrészt azért, mivel az alkotmányos irány gyarapodott az európai közéletben és az alkotmányosság históriai jogigényeinek jelenségei mutatkoznak a birodalom tartományaiban. Másrészt azért, mivel a kormány politikája megváltozott (nem céljai, hanem) eszközei tekintetében, alkotmányellenes és offenzív, s a konzervatív párt hadüzenetszerű megszervezésével kényszerhelyzetet teremtett, amire válaszolni kell. 20

Kossuth nyíltan, Deák burkoltan utasítja vissza azt, hogy válasszon a rossz kettősségből: „mindent a kormány ellen, semmit mellette” — „mindent a kormány mellett, semmit ellene”. Mindkét szövegben megtaláljuk az ország területi épsége és nemzetisége sérelmeinek felsorolását, s annak leszögezését, hogy szentesített törvények érvényesítését gátolta meg a kormány, s hogy önkényesen változtatta meg a politikai struktúrát saját befolyásának kiterjesztése végett. Mindkét változat szerzője leszögezi: az ellenzék nem akarja kisajátítani a reformok kezdeményezését, de azt a kormány sem teheti, hiszen az közös hivatásuk. Kossuth az alábbi fejtegetéssel támasztja alá azt a tételt, hogy látatlanban nem lehet bizalmat előlegezni a kormánynak és lemondani az ellenzékhez való jogról, beleértve a reformok kezdeményezésének jogát is:

„Minden hatalomnak ugyanis természetében fekszik, hogy inkább saját körének tágítására, mint az őt korlátozó alkotmányosság kifejezésére törekedjék. Természetében fekszik ez a hatalomnak még akkor is, midőn kétségtelenül jót akar, mert akar magának minél tágabb hatalmat, hogy a jót minél inkább eszközölhesse. Ezen hatalomtágítási irány valódi parlamentáris kormány mellett nem annyira veszélyes a nemzet szabadságára nézve, mert a nemzet többségében megvan a tehetség azon kormányt, mely hatalmával visszaélne, eltávolítani s amely nemzet ezt akadály nélkül teheti, az önsorsának akkor is ura marad, hahogy kormánya rossz kezekbe tévedne. De amely nemzet tényleg ily helyzetben nincs, annak idején korán kell óvakodni a kormányhatalom terjesztésének azon irányától, mely a hatalom természetében fekszik, mert az eredetileg jó kezekbe adott hatalom idő jártával rossz kezekbe juthat, s ekkor nem oly könnyű többé azt korlátolni. Általában sem lehet tehát okunk a kormány indítványozásának feladni alkotmányos polgári hivatásunkat, még inkább ösztönözve kell pedig magunkat éreznünk az óvakodásra, ha meggondoljuk, hogy kormányunk indítványai ténylegesen fájdalom azon birodalmi főkormánytanács helyeslésétől (vannak) feltételezve, melynek alkotmányellenes irányát a birodalmi tartományok históriai alkotmányosságának elenyésztése oly szembetűnőleg jellemzi. Kinyilatkoztatjuk tehát, miként a kormánynál nem találhatva fel annak biztosítékát, hogy a szükséges reformok általa mind alkotmányos irányban kezdeményeztetni fognának; a konzervatív párt pedig önvallomása szerint is essen abszolutisztikus irányú befolyástól függő, nem tisztán nemzeti, nem parlamentáris kormánnyal magát tökéletesen azonosítván, az ellenzéknek hivatásához tartozik a közös kezdeményezési jog gyakorlásával azon lenni, hogy az újítások a valódi javításnak, azaz alkotmányos életünk kifejezésének és biztosításának iránya szerint induljanak.” 21 Ez viszont korántsem zárja ki azt, hogy az ellenzék támogassa a kormány törvényes, reformpárti kezdeményezéseit.

20 Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen 1847/48 (S. a. r. és bev: Barta István) Kossuth Lajos összes munkái XI. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1951. 141-157.

21 KLÓM XI. 149-150. - nem betűhív, hanem értelemszerű idézet. Lásd még: Varga János: Deák Ferenc és az első' magyar polgári büntetőrendszer tervezete. Zalai gyűjtemény 15. Zalaegerszeg, 1980., Uő: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) I-II. In: Somogy megye múltjából.

37