Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Dénes Iván Zoltán: Liberalizmus és demokrácia (A magyar liberálisok jövőképe az Ellenzéki nyilatkozat tükrében)

I. 3. Erkölcs és politika kapcsolata: Rousseau értelmezése

Rousseau értelmezése éppen az ellenkezője Machiavelliének: szerinte a politika az erkölcs megvalósításának eszköze. A társadalmi szerződésről című műve szerint a hatalom forrása a nép. A népet pedig (miként a hatalmában nem korlátozott és nem korlátozható uralkodót) teljhatalom illeti meg - fenntartás nélkül engedelmeskednünk kell neki. Neki, aki egy és oszthatatlan. A nép tehát olyan imaginárius személy, (mondhatnánk: egy alany), aki fölöttünk van, és hezitálás fenntartás nélkül alá kell rendelnünk magunkat. A politika az erény megvalósításának eszköze, célja az emberi természet tökéletesítése, önzésünk visszaszorítása, az igazságosság meghonosítása az emberi természetben. Ez viszont mindenekelőtt önfeláldozást követel. Az állam polgárai saját érdekeiket a köz javának, életüket az államnak, önzésüket az erénynek, önérvényesítő törekvéseiket az igazságosság követelményeinek alá kell hogy rendeljék. Ezt kell tenniük, hiszen amikor az államnak engedelmeskednek, a közösség önkormányzatának, a többségi akaratnak, a nemzetnek, saját maguk önzetlen felének rendelik alá magukat. A nemzet, a közösség összetartói pedig a szokások, az erkölcsök, a katonai erények és a kötelességszerűen gyakorolt önkormányzat.6

II. A „régiek és a modernek szabadsága”: Rousseau és Constant

II. 1. A „régiek szabadsága”, a „pozitív szabadság’

Rousseau felfogását Benjamin Constant a „régiek szabadságáéval rokonította, az antik városállamok katonai demokráciájának azzal a szemléletével, hogy a politikában való részvétel nem jog, hanem kötelesség. Isaiah Berlin ezt a politika-értelmezést, az önkormányzat kötelező gyakorlását a „pozitív szabadság” fogalmával jellemezte. Azzal, amellyel a leginkább vissza lehet élni, hiszen hatalommegosztás nélkül a demokrácia diktatúrához, szabadságfosztáshoz, az egyéni szabadság lerombolásához, a közösség nevében gyakorolt zsarnoksághoz vezet.7

A közakarat, a volonté general magában foglalja annak a lehetőségét is, hogy aki nem a többséggel szavaz, aki nem mond le egyéni érdekéről és a többségi akarattal ellentétes meggyőződéséről, minthogy a kisebbséghez tartozik, eleve nincs igaza, és potenciális hazaáruló. Az ilyen alapon szocializálódott állampolgár a kisebbség(ek) kollektív jogai iránt nehezen tud nyitott és befogadó lenni.8 Ez a premissza (amely a francia republikánus politikai hagyomány alapja, s a kontinentális demokratikus politikai kultúra egyik nagy mintája) a moralista beállítottságot, az erény uralmának megteremtését a teljhatalom igényéhez vezette és vezeti, s így válik a morálnak alárendelt politika az elnyomás eszközévé, s lesz a demokratikus beállítottság antiliberális, mivel kizárja a hatalom megosztá6 Jean-Jacques Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek. (Vál., utószó és jegyz.: Ludassy Mária, ford: Kis János) Magyar Helikon, Budapest, 1978. 463-618, 791-802. V.ö.: Ludassy Mária: Négy arckép. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 67-133, Uő: Téveszméink eredete. Atlantisz, Budapest, 1991. 7-59. A Rousseau-értelmezéshez inspirációt kaptam Stanley Hoffmann (Harvard, Cambridge, MA) és Alain-Gérard Slarna (Párizs) - a Harvard Egyetem Európai Tanulmányok Központjának nacionalizmus-szemináriumán 1994 február-márciusában tartott - a francia republikánus hagyományról tartott előadásaiból.

7 Benjamin Constant: A régiek és a modernek szabadsága. (Vál. és bev.: Ludassy Mária) Atlantisz, Budapest, 1997. 237-262 (Ford.: Réz Pál)., Isaiah Berlin: Négy esszé a szabadságról. (Ford.: Erős Ferenc, Berényi Gábor, utószó: Dénes Iván Zoltán). Európa, Budapest, 1990. 334-443.

8 A kollektív jogok kérdéséről lásd: Kis János: Túl a nemzetállamon. I-II. Beszélő, III. I. 1, 2 (1996) 28-38, 24-35.

32