Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Sándor Iván: Papírváros (regényrészlet)
A bíborkereveten ülő bólintott. Elmosolyodott. A Császár arra kíváncsi, lépett a consul Rubenhez, hogy milyen parancsokat kap a Szanhedrin, hogyan hajtja végre. Ruben nem értette a kérdést. Még egyszer elismételte, amit már elmondott. Miképpen kötött szövetséget Jehuda Hanaszi a Szanhedrinnel? Apám megtartotta a bölcsek törvényeit. És mikor ülésezik? Nagyon régen ülésezett, és nem tudom, lesz-e, aki összehívja. A consul egykedvűen nézte Rubent. Négy centurio érkezett. Kardjukat a Császár lába elé helyezték. Következtek a légióparancsnokok. Mögöttük a fegyveresek falanxa. Az első centurio harsány hangon bejelentette, hogy légiója megválasztotta Deciust császárrá. A következő harsány hangon bejelentette, hogy másnapra halasztották a választást. A harmadik azt közölte, nem tartják magukat jogosultnak a választásra. A negyedik bejelentette, hogy csak a szenátus összehívása után döntenek. A lépcsőket ellepték a tisztek. Deciust a testőrség parancsnokának vezényszavára felsorakozott harcosok hármas gyűrűje vette körül. Ruben már nem látta az öreg consult. Hátrált. A lépcsőn folyt a vér. Senki nem törődött vele. Négykézláb kúszott az egymásra rontó fegyveresek között. A Basilica Iulia lángokban állt. A közeli épületek gyorsan üszkös romhalmazzá lettek. Az utcákon csak a koldusok és a halottak maradtak. Szerencsémre koldusnak néznek, gondolta. Nem voltak távolságok. Nem taszították a sötét kapualjak. Nem különböztek a tekintetek azoktól a tekintetektől, amelyek között leélte az életét. Oszloptól oszlopig kúszott. A kőomladékok mögött átmeneti védelmet találva közeledett a Traianus-dombhoz. Émelyítő volt a könyvtáros villájából tekergő füst. A fű kiégett. Leszakított egy fügét. Kívül zöld volt, húsosnak látszott, belül szivacsos, morzsalékos, keserű. A lépcsőnél vértócsa. Alvadva, bepré- selődve a porba. Leült a megperzselődött balzsamfa alá. A többi fa törzse már elszenesedett. A házból is csak az üszkös falak maradtak. A kövek között csapdosó szél felizzította a parazsat. A könyvtárszobában belegázolt az egykori betűtenger hamujába. Az egyik fal maradványainál talált néhány megpörkölődött tekercset. A szélei begörbültek. Mikor hozzájuk ért, a papír az ujjai közé porladt. A közepükön olvasható volt néhány szó. Óvatosan kiemelt egy, a tűztél megkímélt tekercset. Émelygés, irtózat fogta el. Próbált úrrá lenni azon az érzésen, hogy emberi testcsontokat tart a kezében, vérző cafatokat. Beleolvasott. A pusztulás megörökítése megegyezett a leírás pusztulásával. A szél felkapta a hamut, szétterítette a füstöt a város felett. Leült egy kőpárkányra. Lábát a langyos hamuba dugta. Lapozgatta az épen maradt íveket. „Úgy vélem, fel kell idéznem, milyen volt a város állapota, milyen a csapatok szelleme, milyen a tartományok helyzete, mi volt e- gészséges a föld kerekségén és mi beteg, hogy ne csak a többnyire véletlen eseteket, hanem a mögöttük rejlő értelmet s okokat is meg lehessen ismerni. 7
