Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Bálint Péter: Bizonyságtétel az írásról
kodását szemléltetik? De vajon nem épp ennyire jellemzó'-e rájuk az is, hogy egy másik pillanat igézetében valamennyi korábban kimondott, véglegesnek és meg- kérdőjelezhetetlennek hitt vallomást és ítéletet könyörtelenül megcáfolnak vagy habozás nélkül módosítanak? S végezetül, vajon ezekben a levelekben nem az a felismerés ragad-e magával bennünket, hogy a két barát olykor „fél szavakból”, homályos vagy elnagyolt utalásokból is megérti egymást; hogy olykor pontosan értik vagy sejtik - esetenként csak sejteni vélik - egymás gondolatait, mert az idők során oly mértékben átitatódtak a másik jellemétől és gondolkodásától, hogy már nem is érzik feltétlenül szükségesnek a másik félnek tulajdonított gondolat valóságos megerősítését? „Két személy egyetértéséhez nem szükséges az, hogy beszélgessenek: mindegyik képes a másikká válni, és azt is tudja, amit a másik gondol”13 _ jegyzi meg Todorov Nerval Auréliájának elemzése kapcsán; s két olyan meghitt barát esetében, mint Alain-Fournier és Riviére, olykor valóban ez a benyomásunk támad. Riviére és Alain-Fournier mindvégig egyenlő szellemi társai egymásnak; már barátságuk első éveiben (amelyre ekként emlékezik vissza Riviere: „Barátságunk nem volt azonnali, s nem is kötődött bonyodalmak nélkül”^), az időről időre fellobbanó vérmes vitáik ellenére is, kölcsönösen tisztelik egymást, ami viszont nem zárja ki azt, hogy valamelyikük szüntelenül saját igazáról győzködje a másikat, aki természetesen igyekszik ellenállni, erre utal Alain-Fournier egy sora: „ha Jacques és én viaskodunk is, ez csupán hasztalan igyekezet arra, hogy megpróbáljuk megtörni egymást”. Sokra tartják egymás véleményét, noha igen korán kiderül, hogy az egyikük szemmel láthatóan a művek legbelsőbb természetének és lényegének megértésére, az irodalmi kritika fogalmi tárának elsajátítására és a helyes kritikusi alapállás megtalálására törekszik, a másikuk pedig, hajlama és költői érzékenysége okán, némiképp a „teóriáktól” idegenkedve, a lelki biztonságot, szellemi oltalmat nyújtani látszó művész-álarc mögé búvik, s amögül próbálgatja a hangját. Bár teljesen más környezetből kerültek Párizsba és másféle családi hagyományt vallhatták magukénak, mégis, az a szellemi muníció, melyet a gimnáziumi évek és a vizsgára készülődés alatt kaptak tanáraiktól, kiegyensúlyozta kapcsolatukat, s ennek okán nyoma sincs közöttük az alá- és fölérendeltségi viszonynak. S ha Jacques Riviére, az Alain-Fournier-val kötött szoros barátsága után néhány évvel, elmélyült levelezésbe is kezdett Claudellel, ez nem a hűtlenség vagy az árulás jele volt részéről, még csak nem is a másikkal szemben támadt elégedetlenség bizonyítéka; sokkal inkább a kamasz egy másik természetes és hirtelen fellobbant vágyát kell látnunk e nyitásban, mégpedig a „mesterre” találás és a „mesterrel” érintkezés igényét, amely - s ez is mennyire jellemző a kamasz lélekre az eszmélkedés egy bizonyos pillanatában feltétlenebből keresi a beteljesülést, mint a régi, megbízható barátnak tett fogadalmak. „Már egy éve Önben és Ón által létezem, Ón a támaszon, a hitem, s az örökös gondom. (...) földre borultam Ón előtt, imára kulcsolt kézzel kerestem a lelkét. De egy másik bizonyosságot és egy másik választ várok Óntői, mint amit a Tete d’or- tól kaptam... A választ, ifjú bátyám, akibe bizalmamat vetettem, a bizonyosságot, a választ akarom. Am sértegessen durván, teremtsen földhöz, szidalmazzon, de a válaszért könyörgök. lm, itt vagyok, húsz évesen, boldogtalanul, különösebb sorscsapás nélkül, mint mindenki más; de nyugtalanság, szörnyű nyugtalanság vir- raszt bennem születésem óta s folyton felkavar ... hol gyönyör, hol reménytelenség 13 13 Tzvetan Todorov: Les thémes du je, In: Introduction á la littérature fantastique, Ed. Seuil, Points, 1970, 123. M Jean Lacouture: Une adolescence du siécle, 43. 37
