Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Bombitz Attila: Indiántánc (Németh Gábor: A huron tó partján)
éntörténetének, amely felér itt és most akár egy századvégi indiánéval: mélyreható és lényegre törő, ugyanakkor rövid és egyszerű. Kinyilatkoztat egyfajta igazság nevében (ez az igazság maga a megélt és élni kívánó élet), és vallomás is ez egyben ugyanarról: a 'mennyi pillanat van', a 'mennyi szenvedés van', a' mennyi egyedül van' régi, ritmikusan visszatérő mondataival körülírt létezésről. Mindez indiánbecsületből, amely nem a kajováé és a sziúé, csak és kizárólag engéé, a Nagy Fehér Indiáné. Mert van a (függőben) egy kérdőjel, amely mintha visszavonás is lenne egyben, de csak éppen, jelezve, az egészre vonatkoztatva így vissza: „(Nem egy olyan érdekes történet ez. »Igaza van.« Ki vagyok én »?«, hogy erről kelljen beszélnem?)” És ide idézek egy régebbi, elevenhalas Németh Gábor mondatot is, amely, ha nagyon akarja bárki, A húron tó személyes varázsát varázsigeként védi a rosszakarnokú démonoktól: „A legfontosabb emlékeimről nem tudom eldönteni, valóban megtörténtek-e.” Eleven halál hát arra, aki A húron tó legfontosabb emlékeiről ezt nyilvánosan eldönti. 3. Előre szeretném bocsájtani: ha van olyan kategória, hogy szelíd könyv, akkor a Németh Gáboré biztosan az. A húron tó Németh Gábor legszelídebb könyve. Mintha nem is akarna irodalmat csinálni. Mintha (halkan mondom) végre odalenne a történet problematizálása. Mintha (ezt pedig örömmel mondom) megszületett volna az Angyal és bábu igazi folytatása. Németh Gábor nemcsak abban rokon Peter Handkéval, hogy mindketten vállalják és írják könyvről könyvre a semmi könyve it (A húron tó most különösen megcélozza a valószerű leírhatóságának mondattanát), de abban is, hogy a képbe írt — vagy átírt - valószerű (a leírás tárgya) félelmetes elevenséggel, elevenebben, mint az a bizonyos valóság, a semmi, az üresség helyébe kerülve jelenik meg. A mondattal történő poétikai operálás (jól szól, kicentizett, puritán és mégis elég gazdag ahhoz, hogy hangulatot teremtsen), a képalakítás — képközvetítés — színessége és nem túl súlyos reflexivitása, a mintha meginduló személyes történetsorok alakítása, az elsősorban formailag jelzett állandó kontroll, javítás, kiegészítés (egy más módon létező én énmodifikációs törekvései), az emlékek, álmok, történések kavargása olyan kellemesen olvasható könyvecskét rakosgat össze, amelyben, ha esni kezd a hó, az olvasó is vele havazik. Tizenhét, majd egyforma hosszúságú szövegblokk található egybeformázva a könyvben. Apró történetek, esetek, emlékek. Tördelés, bekezdés nélkül, a pillanatnyi váltást, vagy a mondatok hangjának váltását, az önjavítást, betoldást és kommentárt szövegszerkesztői jelekkel kiemelve. Ha kurzivál: 'mert bízik az olvasóban', ha »kettős zárójelben kurzivál«: ráír, beleír, javít és felülbírál, megteremtve egyfajta szövegbelső dialógust, ha vastagít: ólombólöntibetűit, a nagybetűzés DUMAIDÉZET; azután még szövegföléiratok is vannak, minthacímek: pl. (a húron tó), ez pedig: / az egybeöntött betűk, mondatok, képek és szerkezetek belső, rejtett, mégis átvehető, élő lüktetését jelzik. Diáriumszerű és régen kívánt keményfedeles könyv a végeredmény. Mindenfajta gőg és félelem nélkül, biztos nyugalmat árasztó, mert (hogy válaszoljak egy belső, idézett kontrollra) van benne elég mély bensőség és ugyannyi megértés. És bár A húron tó nem annyira originális, mint Németh Gábor eddigi kötetei (az enigmatikus Angyal és bábu, a mesterkélt A Semmi könyvéből és az unalmas: eleven hal), de türelmesebb benne a mindent megértés. Talán az előző Németh Gábor-szövegeken edzett olvasók még meg is sértődnek ennyi engedmény olvastán. Mert A húron tó tájkép - engéről -, ahogy lát, él, ír a kilencvenes években, oda és vissza. Miközben a keményfedél, a 'kitinpáncél' védi a megnyilatkozó és kibuggyanó bensőségességet. Személyes névmásokat akarok, egyes szám első személyt. Ént, igen. Én »én! ÉN! ÉN/« spéciéi azért írok, mert közben jól érzem magam. Személyes is túlontúl engé, de azért jó beléhelyezkedni. Már az Angyal és bábu felvetette a személyesség kérdését, abban a könyvben, 'ön-ös' és önöző formájával Németh Gábor 94
