Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Pišťanek, Peter: Hóra hó (Fordította: Hizsnyai Tóth Ildikó)
tatva kényére-kedvére. Teljesítenie kellene a legtitkosabb, legperverzebb vágyait is! Verhetné, megalázhatná! Fenn, a vezérlőben a vízmű főnöke dühöng. Főnöke láttán Polgár erekci- ója villámgyorsan alábbhagy. A főnök az asztalt veri. Itt senki se akar dolgozni! Mindenki csak hentereg meg zabái! Miért kapják a fizetést? El kellett volna takarítani a járdáról a havat. De mindenki szarik rá! Hol vannak a tél elején vételezett hótúrók meg lapátok? A főnök meg sem kísérli a választ. Egy sincs meg. Prepichnek tiszta a lelkiismerete. Az összes lapátot és hótúrót hazavitte. Otthon is van túrnivalója, nyakig. Nem csak nekik! Neki is! A főnök ordítása vészjósló suttogásba megy át. Az utcai rendőr bírságot rótt ki a vízművekre. Valaki agyoncsapta magát a gépház előtti járdán. Spárgába csúszott a jégen, valósággal szétrepedt. Tegnap éjjel, sötétben. Férfi vagy nő?, érdeklődik Polgár. A főnök nem válaszol, csak nyomatja a magáét. Konkrét felelősre van szüksége. Akinek a zsebébe nyúlhat. Prepich hímezve-hámozva védekezik. Nem a legfiatalabb már. No meg a szíve, a gyomra, a veséje, sőt a lába is. Ma szerda van, holnap csütörtök, azután meg péntek. Az agya el van meszesedve. Rosszul hall. Húsz év a ke- ményítőiparban, aztán meg itt. Na és az érdemek. Alvása se a régi. Na de mit lehet tenni? Öt koronáért vett Bata cipőt. Bőrt. Máig szolgál. Hanem a kor nagy úr. A kor az kor. Volt ő már orvosnál is. Hogy, asszongya, nem érzi jól magát. Mire az orvos: És ki érzi jól magát manapság? Prepich fél belefogni bármibe is, mert rögvest megszédül a feje. Mert hogy valami nincs vele rendben, érzi. Nem fogja a meleg, egyfolytában a hideg rázza. Egyébként, ihol az ifjúság, dolgozzanak azok! Az öreg Polgárra tekint. Mert hogy ő már ledolgozta a magáét. Keményítőipar, satöbbi. Végtére is ő már nyugdíjas. Jó ideje. Tudja ő azt jól, mi a munka. Neki ne prédikáljanak! A főnök fütyül az érdemekre. Az érdem olyan, mint a szerelem; folytonos megújulást követel. Prepichet is csak kegyelemből tűrik meg. Nem mintha ő, a főnök, ellene lenne. De neki se prédikáljanak! Elég egy görbe pillantás, és Prepich úgy eltűnik innen, mint gömbvillám a vazelinban! És ki vesz fel máma egy nyugdíjast? A hetvenöt év nem semmi. Persze, ha Prepich nem vedelt volna annyit, fiatalosabb lehetne. Különben sem érdeklik őt a negyed- százados érdemek, amelyeken Prepich élősködik! Polgár szótlanul figyel. Nem akar összeakaszkodni senkivel se. Se ezzel, se azzal. Cigarettára gyújt. Megengedheti magának. Igaz, hogy valaki elsu- vasztotta a hólapátokat, de ő itt még újfiú. Az a pár év mit számít! A főnök parancsba adja, hogy holnapra legyen megtisztítva a járda, és bevágja maga mögött az ajtót. Prepich mérgelődik. Ilyen is régen esett meg vele. Káromkodva bekapcsolja a rádiót. A kellemes zene megnyugtatja. Ezt nem gondolhatja komolyan, dörmögi egy kis idő múlva. Húsz év a... satöbbi. Még ha csak az! Most meg ez is! Kínos csendben ülnek. Polgár lehunyja a szemét, megvan a véleménye. Prepich még mindig meg van döbbenve főnöke kirohanásán. Dúl-fúl magában, miközben a protézisét kattogtatja, töri az ínyét. Polgár kinyitja a szemét és a párás ablak felé fordítja tekintetét. A varjak mozdulatlan sziluettjeit látja, ahogy elmosódott fekete vattapamacsok72
