Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Pišťanek, Peter: Hóra hó (Fordította: Hizsnyai Tóth Ildikó)
Peter Pist’anek Hóra hó 1J J- JL a majd az öreg Prepich földobja a talpát, én lépek a helyébe, morfondírozik Polgár. Szikkadt kenyérrel tömi magát, vénlegény. Zakatolnak a szivattyúk, az egész gépház remeg bele. Prepich az asztalnál ül, és emelkedett hangon a fiatalságáról beszél. Hogy milyen dolgosak, rendszeretők voltak az asszonyával együtt. Meg hogy őt, bizony, nem veri át senki fia. Húsz év a keményítőiparban, ötvenöttől itt, a vízműnél. A virsli akkoriban olyan volt, mint a harmat, elolvadt az ember szájában. O is meg a megboldogult asszonykája is mások voltak, mint a mai fiatalok. Akkor csókolták meg egymást először, amikor már rég egymáséi voltak. Két fiukat és Anca lányukat is ebben a szellemben nevelték. Polgár unott pofával rág. Prepich is eszik, hideg rántott szelettel tömi magát. A sok beszédtől félrecsúszik a falat, és vadul fuldokolni kezd. Polgár úgy tesz, mintha észre sem venné, lustán az ablak felé fordítja fejét, és komótosan tovább rágja a falatot. Nem először hallja, nincs új a nap alatt. Anca egy bejáratott vízműves kurva, mindenki ezt mondja. És Polgár miért ne hinne nekik. Nap mint nap látja őt, ha nappal dolgoznak, ebédet, ha éjjel tizenketteseznek, vacsorát hoz az apjának. És esti hírlapot. Egy vízműves kurva, ráadásul vénlány. Polgár már egy éve dolgozik itt, és tudja, hogy a csaj tisztára odavan érte. De az apja teljesen kisajátítja. Számtalanszor eszébe jutott, hogy azért jó lenne neki is valaki, aki főzne, mosna rá meg minden. Lelke mélyén irigyelte az öreget. Mára már lemondott Prepich lányáról, levegőnek nézi, elérhetetlen. Ha megkapná is, osztoznia kéne rajta a falánk vénséggel. Most már örömét leli abban, hogy ignorálja a lány vágyakozó tekintetét. Polgár semmit sem tud megbecsülni. Egy színésznőt talán igen. Az öreg vadul öklendezik az asztalnál, két kezével a torkához kap. Szeme kigúvad az erőlködéstől. Polgár újabb darabot tör a száraz kenyérből, és minden sietség nélkül a szájához emeli. Maholnap harminc éves lesz. Szalámira már nem futja neki, húszadika van. A tél meg valahogy nem akar engedni. Varjak serege ereszkedik le az ablak előtt. Az öreg fuldokolva harákol, hörög. Arcszíne sötétlilába vált, a halántékán kidagadt erek vadul lüktetnek. Görcsbe ránduló keze lesöpri a lábast az asztalról, magával rántva a szana- széjjel heverő papírokat, végül hanyatt vágódik a padlón. Polgár feláll, kinyitja az ablakot, és a maradék kenyérrel etetni kezdi a varjakat. A madarak közelebb reppennek, fémes csillogású fekete szárnyaikkal türelmetlenül verdesnek a hóban. Az öreg görcsberándult, reszkető keze jelenik meg az asztal felett, körmei az asztallapba vájódnak. Polgár befejezi az etetést, visszaül az asztalhoz, és olvasni kezdi a tegnap esti hírlapot. 70
