Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Az irodalmat mindennek ellenére evangéliumnak tartom (Beszélgetés Visky Andrással - Az interjút készítette Erdélyi Erzsébet és Nobel Iván)

- „Orömszerző szavakra szakosítanám magam...”- mondta önmagáról 1993- ban. Ennek az önjellemzésnek ellentmondani látszik jó néhány verse. A szavak és a megvalósulás ellentmondása ez?- Nem, nem, a szavak: megvalósulás, mi más, hiszen a realitás is csak egy szó. Másfeléi meg az a kultúra, amelyben élünk, a Szóból eredezteti a valóságot, sót a Szó már maga megvalósulás, valóság előtti Valóság. Miért fordul át mégis az ellenkezőjébe: az örömszerzés (egyébiránt részemről emlékezetem szerint ironikusan értelmezett) szándéka rezignációba? Én az irodalmat mindennek ellenére valóban evangéliumnak tartom, ez a görög szó pedig nem jelent egyebet, mint örömhír. Az evangélium eredendő értelme szerint eleve feltételezi a hírre (szorongva) várakozót, a Másikat, aki a kapuban ül, hogy meghallgassa és hírül vegye, majd pedig maga is hírül vigye a történteket. És hát ez a bökkenő: a várakozó, úgy tűnik, a történtekre kíváncsi, arra, ami valóban végbement, és mint ilyen, összefüggésben van az ő életével is. Ha a szó legszűkebb értelmében vesz- szük, akkor az evangéliumok csak végpontjaikat tekintve közölnek örömhírt: a születést és a feltámadást, és még csak nem is mindenik. A két végpont között pedig a hagyomány jószerével érintetlenül hagyta a történtek elbeszélését, ezek pedig, mint ismeretes, az értetlenkedés, kicsinyesség, rosszhiszeműség, megalkuvás stb. eseteinek vegytiszta történetei. A nyolcvanas években például valóban evangéliumként olvastuk barátaimmal, és adtuk kézről kézre Tandori Dezső, Orbán Ottó, Esterházy Péter, Nádas Péter, Lengyel Péter, Csalog Zsolt, Hajnóczy Péter könyveit: a szabadság hihetetlen térségeit világították meg számomra is, hihetetlen, mert nem sejtett módon. Ehhez legszívesebben Balassa Pétert vettem hozzá útmutatóul (a számomra határkőnek számító A színeváltozást), a vele rejtetten drámai és férfias párbeszédet folytató Radnóti Sándort és Bacsó Bélát (A megértés művészete - a művészet megértése)... - de álljunk meg itt, másról beszélek. Meggondolatlan önjellemzésemnek bízvást ellentmondanak gyönge szövegeim, legyenek bár vidámak, de megerősítik a jók, még akkor is, ha a többes használata ezen a helyen az önismeret hiányára vall, megengedem.- Fontos helyet foglal el versei között a Góbién, hiszen legutóbb megjelent kötetének címéül is ezt választotta. Lehet-e ezt a művet a kiüresedés, a belső' emigráció (egyik) versének tekinteni?- Lehet. De mit jelent az, hogy kiüresedés? A vers mindazonáltal egy költözködés leírása (ismét, mondhatnám): egyedül maradni egy történettel, az egyetlen történettel. A heroikus tett ironikus szemlélése. Az én nemzedékem még emlékszik a lázadásra (a másokéra: Ginsberget apánk felolvasásában hallottam először; erről jut eszembe: Bari Károlyt is), és a gyöngy és homok nárcisztikus transzszilván példázatán nőtt fel, amiből az következik, alkalmasint szembekerül ezzel a létérzéssel, a heroikus kiállással, bánik vele, szemléli önmagában, számol, és a kegyelem pillanataiban, leszámol vele. De vissza: a költözködés motívuma itt - ha jól értem a vershelyzetet - az őrülettel esik egybe. (A költözködő helyben marad.) A mítosz felszámolásával. Egy az élet befejezésével. Nagy szavak. Ugyanakkor persze a reménybeli Olvasó megszólítása: a könyv címe is, első verse is. Az olvasat bevallott (és remélhetőleg szelíd) befolyásolása. A kényszer alkalmazása — ez is egy verscím a Goblenben. Amikor megszerkesztettem, azt reméltem, hogy a különböző színű szálak kiadnak egy képet. S ha lehet, a kép legyen arc. És legyen hozzá közöm. így kerüljenek egymás mellé a versek, valahogy.- A befejezés szomorú hetykesége, kiábrándultsága kizárja az újrakezdés lehetőségét?

64