Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Visky András: Pajesz; Franz (versek)
Visky András Pajesz ezek azok, akik arccal a töltésnek, a töltés cserjéinek, a folyónak, a folyó messziről érkező vizének, akik arccal a tengernek alusznak el, mit sem törődve a szigorú szabályokkal, lefeküsznek és oldalra fordulnak, mindig van köztük egy, aki tudja, melyik a helyes irány, a töltés, a cserje, a víz, a tenger, vagy egy magányos fa a dombtetőn, a többiek egyemberként követik, tagbaszakadt vándormadarak vonuláskor, egyikőjük fogadós volt, Pajesz, így szólította mindenki, Pajesz, magasba emelt karokkal szenderedett el, mint egy szállításra előkészített szobor, egy szenté, aki madarakat etet vagy oktalan állatokhoz szól vagy kéregét vagy vár valakit, aki éppen fut feléje, ő meg arra készül, hogy összezárja karjait, erre az utolsó mozdulatra tartogatja megfogyatkozott erejét, ki ez a Pajesz, kérdezték a többiek az egyiket, aki estéről estére oldalra fordította Pajeszt és a szalmára helyezte engedelmes karjait, fogadós, válaszolta kurtán, hazudsz, ellenkeztek jó okkal a többiek, más hírek keringenek felőle Franz a környék legegészségesebb embere vállalkozhatott rá, ki más, konok testét az őrök is megcsodálták, amikor a folyó jegén álltak fölsorakozva a meztelenre vetkőzött férfiak, már csaknem bokáig olvadt talpuk alatt a jég, egyre lennebb süllyedtek, majd csak kilép a sorból, mintha emelvényre állna fel, hogy mindenki számára érthető legyen, amit mond, a katonák rakta tűz megvilágítja, amikor beszélni kezd,
