Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta
mediterrán parkban sétálgatnak, fügét kotorva a hó alól, hómarók a taorminai utcákon. De még így is jól kivehető' a tömör hercegi palotában, a félhomály-kedveló' reneszánsz lodzsákban, a lávában ragadt középkor, Taormina gondolja Merinkai, legyen hát Taormina, Taormina, mormolja aztán, a hajókorláthoz támaszkodva, a víz fölött fekete kendőben asszonyok lépkednek el, ágyékukból vastag sugárban ömlik a tenger, ha megtorpannak. - Középkor, leszámítva az itt-ott kifakadó római maradványokat: az odeont, a futópályát és az amfiteátrumot. Bár a városban nyoma sincs Csontvárinak, talán a hóesés az oka, Bacsuét és Merinkait mégis az amfiteátrum, a volt görög színház vonzza, hol a vérengzést ragyogó színházi panoráma teszi fenségesebbé, lovas gladiátorok kisebb tengeröblökkel, szigonyosok vitorlás gályákkal, bunkósok kitágult éggel és az Etnával a háttérben, a hóesésben Mahler 3. szimfóniája sem élvezhető', a színház csorba árkádjain kiszökik a hang, a kórus nem dübörög eléggé, és bár a mester az Etnát is biztosan belekomponálta volna szimfóniájába, ha teheti, a vulkán most néma, nem morog, nem villantja torkát a megfelelő' zárlatoknál, ellenséges a háttér, Mahler elszivárog, Bacsue Vacocha és Merinkai is, térdig gázolnak a hóban, nem is hó ez, mondja Bacsue, hanem az Etna puncsa. * (Bacsue) Hosszú fekete kendőbe bugyolálva imbolyognak a ligetben, ha megtorpannak, ujjaikat a narancs héjába mélyesztik, feltépik a gyümölcsöt, szétfeszítik az ágak a fatörzs erezetét, így a narancs kékes-sós leve egyre vastagabban buggyan kézfejükre, megduzzad és kifeslik- a mellük, megpuhul a szemérmük, ha megtorpannak, fölázik a homok az olajos masszában, amely elnyeli a hegyoldalakat, a kikötóbet, La Maddalenát, Palermot Salem és mert hosszú éjszakai rohanás után. fáradtságtól félholtan érkezik Palermoba Bacsue Vacocha és Merinkai, s a felbomló tenger látványától megfélemlítve szállnak partra — elvesztenék lendületüket és megfutamodnának, ha az algheroi katalán vadászppskája nem csillanna meg figyelmeztetően mögöttük, nem maraihatnak. 'si, nem Salem, Saraparata Bacsue Vacocha izzadt arcát most hűvös levegő' csapja meg a lépcsőn, feje fölött Merinkai motoszkál a hevenyészett kabinban. Salem, Saraparuta, Grinell motyogja Merinkai, ízlelgetve a hangzást, a visszhangokat a nevekben, lehetne talán: Grinell. A nevek nemcsak feudumok, hanem felszólítások is, nem vetheted meg rajtuk a lábadat, Merinkai, mondja Bacsue csökönyösen, mert kisiklanak alólad, ellened fordulnak. (A szicíliai barokk szónoklatai, Monreale, ahol a fény beszél, Taormina részleges akusztikája, Segesta gyarmatközi párbeszédei, Palermo nyüzsgése és a gordonkák — összekapcsolódnak benned.) Ha Merinkai a tűzforró deszkáknak támaszkodva szunyó59
