Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta

zéppont önérzetétől és korlátoltságától, kíváncsiak lesznek más művészetekre.

A gyarmat ugyanis az a tér, ahol a szélek összeérnek: a gyarmat a középpontok provinciája. Az ideiglenességbe, a szinkretizmusba beletörődve és (főként száműzetéskor) bosszúvágyó szeparatizmussal telepednek oda a műveltségek. Gyarmatot alapítani: berendezkedni egy idegen földrészen. Felszámolni a gyarmatlakó jövevénylétét, de a külsőségekben megőrizni az anyaországhoz tartozását. Alkalmazkodni, határokat átengedni: azaz az új közegbe nyitva mértéktartóan, körülhatároltan létezni; de terjeszkedni, téríteni is: elszigetelődve a körülményektől, a középpont határait szélesíteni. Gyarmatpoliszok és hódító gyarmatok. Görög kivándorlás vagy konkvisztádor-telepek. A gyarmat vagy a középpontok provinciája, amely, megőrizve és újraalkotva származását, nem rá-, hanem betelepül, vagy pedig a középpont imperializmusa.

Szicília, Szardíniával ellentétben, a lezáratlanság, az áttekinthetőség és átutazás, a szervesség, az összehangoltság, a szintézisigény misztikuma. Szardínia: az egyneműség, az örökös bezáródás mitológiája. Szicília a perem kultúráját, a közvetítés csatornáit jelenti. Azt, hogy a szél, ha elszakad a középpont diktatúrájától, (egyben zseniális virágzásának és züllésének ritmusától, normáitól is), a legátmenetibb, leglélegzőbb kulturális teret hozhatja létre. Amely jóval kezdetlegesebb és esetlegesebb ugyan, mint a közép szellemi világa: ritkán olyan koncentrált és kifinomult, összetettsége, mozgalmassága miatt viszont nem is annyira monoton vagy eleve elrendelt. A provincia a folyamatos mozgás jelképe tehát — a diaszpóra az önálló középponté. A provincia-gyarmat formája: a kikötő, lényege: a kommunikáció, az utópisztikus diaszpóra eleme: a kő és a csönd. Minden kulturális mag: diaszpóra. A diaszpóra: az elszigetelődött, megöregedett, provinciálissá vált közép, a peremnél sokkal féltékenyebben ragaszkodik hagyományaihoz, de, mivel rugalmassággal szeretne dicsekedni, leplezi konzervativizmusát, sőt a provinciákat rója áporodottságukért. A középpont terjeszkedő sznobizmusa hagyománytiszteletet takar. A provincia ellenben — noha a közép szerves részének tételezi magát, és annak zárványaként kíván továbblétezni — nem igazán tűri a falakat maga körül. Klausztrofób. A középpont elhatárolná magát a széltől, ha külvilág elleni harcában nem szorulna védelmére. Ezért csak fitymálja. A szél megszégyenítené a középpontot, ha ráébredne saját szellemi függetlenségére, többszólamúságára. Provincia és diaszpóra: kikötő vagy nurage. Ha a két sziget egymás mellé úszna, egyik sem értené a másik mondatait, írja Merinkai kísérleti jegyzeteibe.

*

Lehetne árnyéktalan csönd: mintha minden hangot kiszivattyúztak volna a levegőből, lehetnének csikorgóbb szólamok: kabóca, körmök a bőgőhúron, de Bacsue Vacocha és Merinkai inkább a hólepte taorminai utcákat róják, ahol piros kabátos munkások söprögetik a barokk szökőkutakat, a kis gótikus templomok portáljait, a rózsaablakokról a jégfüggönyt, vastag hó borítja a római gimnázium vöröstéglás falait és galambdög-hegyeit, a sikátorokban már az alsó ablakokig ér a hó, és nem akar elállni, derék idő, mondja Bacsue, kagylós pasztáját kanalazva egy félreeső kisvendéglőben, később a

58