Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta
Inkább a segestai polisz színháza, mint Taormina. Tartósabb művészi mohóság, türelmetlenség és esztétikai uralomvágy tanúja, mégis sokkal szerényebb. Belefeledkezve a színházi misztériumba, az átváltott, kimerevített terek értelmébe és különbségébe, szcenikáját kizárólag a tájjal alapozza meg. Segesta, az északi pohsz, és Selinunte, a déli, e két ádáz ellenség másképpen vesz birtokba. Segesta: templom és színház. Selinunte: poriadásában is lüktető' gyarmatbirodalom, Magna Graecia a tenger fölött, az ösvényeken Odüsszeusz lábnyomai. A segestai templom: archaikus görög szépségeszmény és filozófia. Látni kell a szentélyeket, Szunion fokát Athén mellett: Poszeidon-templom alvadt tengerrel, vagy Khalkidikén Olynthosz földig rombolt városát, mely csupán szétforgácsolt polisz-arányaival emlékeztet békebeli önmagára, és a hófehér ruhás, áttetsző' lányalakkal, aki néha átlép a tűzó' napon, látni (és lakni) kell a szentélyeket, hogy, legalább figyelmes hallgatásoddal, bekapcsolódhass a platóni dialógusokba. A segestai templom is környezete legszebb pontján, a tájformákat szétválasztó metszésponton áll: a Mount Barbaro dombján, ahonnan belátni a meredek olajfaerdőket, a lépcsők előtti völgyszájat, a száraz hegyeket, a szakadékot a túloldalon és az újabb hegyláncokat. A táj kitüntetett tere ez: esztétikai középpont. All a templom, szinte teljesen épen, a legkülönfélébb földrajzi alakzatok határán: a középpontban, és vaskos dór oszlopai között a földek, a vegetáció szellemei, a magára ébresztett természet-világ úszik át. Nem a légies épületszerkezet a misztikus, mely a vallás és a világ gyönyörködtető képe: a metafizika és a látható-hihető arányok közé nyit szabad csatornákat, s így a létezést, a közlekedést, a szótértést az istenekkel magától értetődővé teszi; és nem is a pátosz hiánya, hanem a tér- szemlélet, a helykiválasztás zsenialitása. A templom: prizma. A teremtett világ masszája átpréselődik rajta, majd értelmes részekre bomhk. Geometrikus, pontos misztika a görögöké. Logosz és kozmosz. A legszebben imádott istenek. És a színház. A színház a legellentétesebb kultúrák peremvidéki szimbiózisa, mint Monreale vagy a palermói katedrális: a szentély fölötti hegyen, mely számtalan kor és műveltség üledéke, az egyik mélyedésben a kicsi segestai polisz törmeléke lapul, fölötte muszlim falu imahellyel, pár kőrakással odébb pedig egy félbeszakadt, durva román kápolna, parasztviskók alapfalai. Normann uraság palotája. Lejjebb neolitikus kunyhók-temetők, itt-ott egy bástyatöredék, betemetett frízdarabkák — a hegy alkimikus kelyhe a kultúráknak. Mert ahogy a dél-szicíliai Agrigento mandulafás szentélyvölgyében, Segestában is tiszteletben tartják egymás építkezését a soron következő népek: az újabb épületek nem másznak az előzőekre, nem falják be a régebbi köveket — inkább körbeépítik egymást. Agrigento egyik görög templomába keresztény kápolnát emeltek: az oszlopsorok díszítik és befogadják a mogorva kis kegy helyet, szervesen összeforrva vele. Ám a görög szentély nem lett keresztény, a templom sem pogánykodó - szinkretizmus, önfeladás nélkül. A kémiai mennyegzőben azonosíthatóak az összetevők - így a folyamat eredete is. A színház szakadék fölé épült, patkója a szakadék betetőzése. Panorámatervezése hasonlóan pontos és szenvedélyes, mint a templomé vagy a 55
