Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta
Vacocha és Merinkai, újból felgyorsulnak, körülöttük elmaszatolódik az asphodelos-legeló', a suhanc cigarettára gyújt, Bacsue pedig lélegzetvisszafojtva bámulja az utat, és már sem a fekete ruhás narancsszedó' parasztasz- szonyokat, sem a hajnali viaduktot nem látja, csak valami kátrányos szalagot az ablakon túl, amely egyre folyékonyabb a görcsös rohanásban, a szlalomozásban a kamionok között, amikor ismét falnak csapódnak, egy láthatatlan, áthatolhatatlan lemeznek, a suhanc kettéharapja cigarettáját, üvölt valamit albánul, rohanás, visszacsapódás, rohanás. Bacsue imént az enyhe ködben még érzékien telt volt, mellei szemérmesen rázkódtak a ruha alatt, kócsagtollai borzasán csillogtak, de most elakasztja lélegzetét a forrósodó levegő, ahogy gyorsulnak; megolvadnak az utak, a parti városok, a szigetek és a kisebb tengerek szélei, és belecsorognak a dél táguló nyílásába, ahogy ők is: kilőve a reggeli ködből, megelőzve a zajos koradélelőtti órákat, helynevekről helynevekre bolyongva, a széthulló földrajzon át egyenesen előre hajtva száguldanak a déli hőségbe, amely beszippantja őket, elnémítja a motort, és akkor nincs többé megállás. * Alvás a parkolóban, jegyzi Merinkai, alvás az autósgrill sörszagú kőpadlóján, szorosan az autópálya fölött, alvás leanderek között, a Ion-tenger partján, percenkénti fárosz-pászmában, alvás vidámpark mögött, gépolajszagban alvás. Alvás arab szállodában, másodperc-alvások teherautókban, alvás vézna citromfák alatt, kabócákkal, levéltetvekkel, alvás núbiai homokban, pakurás kikötőben, ahol egykor Empedoklész. Körbealvás Szicíliában, irányalvás Itáliában. (Kolóniák) Halványsárga vagy még viaszosfehéren virágzó citromerdők, zöld narancsligetek, a fövenyen pálmafák eksztázisa, viharos szél — Bacsue Vacocha és Merinkai mint a gyorsvonat, robognak végig az északi part mentén, Messinától Palermóig, bosszúsan a dermedt tenger miatt, mely megfoszotta őket hajójuktól, algával vonta be bőrüket és fáradtságos gyaloglásra kényszerítette őket, keresztül a sós sivatagon, de sietniük kell, mert a tenger már mocorog alattuk; Messinát elhagyva Tonino, az ideges arcú fiatal szicíliai halász csatlakozik hozzájuk, fekete nadrág, nyitott fehér ing, állatias zavarodottság, bánat ül rángatózó vonásain, beszélne Merinkaihoz, de a morzsolódó szicíliai olasz felfoghatatlan, umba, mondja a halász, sötét déli katonaarc, umba, szorítja Merinkai vállát, és pénzt adna, a visszautasítástól sértődötten sziszeg, alig kiengesztelhető, a tenger úgy háborog, hogy végül el kell válniuk: Bacsue Vacocha és Merinkai Palermo előtt partraszállnak, Tonino meg siet tovább a szigetek felé, egyensúlyozva a tajtékzó vizen. Umba: ez mégis a rokonszenv jele. * 54
