Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta

lakóknak — nemcsak ideális világ, nemcsak az öröklét kertje, hanem a beteges elzárkózás bosszúvágyó diktatúrája is. Atlantisz is hódító zsarnok Platón Timaioszában, csak a földrengés gátolhatja meg terjeszkedését.

És még nem is beszéltünk az archipelagos-jelenségről.

És még nem is beszéltünk a külvilág diktatúrájáról.

Provincia és diaszpóra.

(Thrinakreiába nem.) Castelsardo, Stintino, Alghero és a nagyobb kikötővárosok öbleibe nem, mert vannak betörési pontok, ahol a Sziget partvidéke alkut kötött a tengerrel. A Smaragdpartba nem, mert ott meg művészi egymásrautaltságban: modell és rajzoló viszonyában áll szigetszél és tengervíz, tenger és sziget. És La Maddalenába sem, mert a két elem együttléte sehol másutt nem ilyen érzéki. De Szardínia hegyláncaiba, tengermély népdalaiba, finoman rezgó'-tajtékzó táncaiba, nurage- és őrtorony-hálózataiba, belsó' templomkertjeibe, barbaggiai falvaiba, temetó'ibe ez a paranoiás zártság vésó'dött. Ahogy a kövek a közép felé tódulnak. Ahogy a nurage-esztétika emlékeztet, hogy a sziget csupán egy víz alatti hegy csúcsa, vízbefúlt küklop- szok ujjhegye. Ahogy örökösen a hátadban érzed a tenger, a sziget zaklató, döntésre kényszerítő felszólításait. Ahogy a kőkor romantikája nem tud elavulni. Ahogy a kő. Ahogy a flamingók. És ahogy a beltengerek.

(írja kísérleti jegyzeteibe Merinkai, hol a mentőcsónakok árnyékában, hol a kajütjében üldögélve: megszakítva a fárasztó hangversenyeket, olykor az akusztikáról elmélkedik, amely felfedhetné azt, ahogy egymáshoz érnek, összepréselődnek és átjárhatóvá lesznek a városnevek.)

*

A Sziget északkeleti sarkától néhány kilométerre, La Maddalenán köt ki Bacsue Vacocha és Merinkai, az apró szigeten, mely kicsinyített Szardínia, ámulva a partvonal művészi gazdagságán, szeszélyesen de aprólékos műgonddal formált sarkantyúin, La Maddalena, mondja hangosan Merinkai, és fáradtan, zúgó fejjel üldögélnek a fövenyen, zajokkal és szótöredékekkel megtelve, kinyújtott lábuk előtt tirrén tánc és szárd falvak: Florinas, Galtelli, Villanova Tulo, Barumini - Palermo, Segesta, Salem utcáit még pára fedi, amit Bacsue hamarosan elun, és rajzait teregetve hajóépítésbe fog, hiszen valahogy le kell jutni a Sziget déli sarkára, Merinkai a füleit tapogatja, Afrika-közel, mondja Bacsue bíztatóan, s a fedélzetdeszkákat egyengeti a merevedő fényben, nem sokkal indulás előtt pedig még beszalad az erdőbe, illatos eukaliptuszgallyat gyűjteni, de nem jár szerencsével, Olbián is túl hajóznak már, talán már Arbataxot is elhagyják, amikor egy reggel, még a köd sem száll fel egészen, távolodni kezdenek a partoktól, rohamosan sodródnak a nyílt vizekre, és bármilyen keservesen küszködjenek is a kormánynyal vagy az ingatag árbocokkal, ismeretlen és rendkívüli erejű áramlás ragadja el hajójukat, és egyik ámulatból a másikba esnének az idegen tengerek csodáit tapasztalva: onixfejű rovarokat, tompán csillanó vízi ösvényeket, úszó mandulaligeteket látva, ha az aggodalom nem homályosítaná el tekintetüket, ám egyszercsak megkocsonyásodik, majd megdermed a tenger, Merinkai vattát dug a fülébe, közben a távoli Sziget elvizenyősödik, már megint rossz vizet választottunk, mondja Merinkai, nincs mit tenni, otthagyják a hajót, ott, a tenger közepén, és csúszkálni kezdenek Dél felé, lábuk

49