Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta
junk, dögbűz, kopog az avar, besüpped alattuk a föveny, először az egyik, majd órákkal később a másik fülébe, Merinkai mindkét fülébe rovarok bújnak, halántékát püfölve ordít, kürtjei csikorognak, az agyában neszeznek a hangyalábak, recseg a füle, loccsanás, sápadtan, eszelősen várják a reggelt, bámulva a hemzsegő' fövenyt, a fekete iszapot, a sós kocsonyát, minek jöttünk ide, kérdi Merinkai siránkozva, loccsanás, Afrika-közel, halványpiros csík mozog az ég alján, végre, hajnalodik, súgja nyugtatóan Bacsue, jön a halványpiros csík, lassan jön alá a hegyekből, leereszkedik a sópárló csatornáira, lebegve-gó'zölögve, megrázza sokszárnyú testét, forgatja karcsú halványpiros nyakát, iszapos tengervizet iszik, aztán apró darabokra tépi hal- ványpirosságát, mi ez, dadog Merinkai, flamingók, fürdó' flramingóraj, lerajzoltam őket, sóhajt Bacsue. * Mint a lagúna vize: zárt falak mögött örvénylik, hol határtalanul és nyugodtan, egyhangú belső remegéssel a szélcsendben, saját atomjaiba visz- szafolyva páncélkemény vízhéjak mögé, jegyzi Merinkai, hol meg fölágaskodik és szétpereg, zártságára ébredve, de abból ki nem csordulva, köröket űzve nyugszik ismét lassú hullámzássá — e zárt tengermozgás: a szárd tánc. Emberzár. Körformában. Összekulcsolt kezekkel. Háttal a külvilágnak, beltengerré változva. Egymáshoz csapódó, kígyózó sorokban, a testre aggatott kolompokat rázva. Örvénylik, szétfreccsen, felcsap ez a tánc — kecskemaszkokat, szigetarcokat mos a víz. A fehér borostás vasutasét: a bosai bakterét, aki, menetrend szerint, minden reggel kinyitja és minden éjszaka belaka- tolja az állomás vasajtóit, noha a síneken öreg paradicsomindák futnak és kukorica nő, időnként izgatottan kisiet a szemaforhoz, a szerb háborúról faggatózik, és kecskecsöcsű szőlővel csillapítja Bacsue napszúrását. Aztán a kis piros sportkocsis öregúr elégedett képét, ahogy nyolcvannal repülnek a macomeri autópálya déli tüzében. Vagy a köpcös, atlétratikós kamionosét, akivel négy órán keresztül beszélgetnek csendőrökről, a cagliari-i cigánytelepről, pénzről és politikáról olaszul-szárdul (Kosztolányi bolgár kalauza, mondja Bacsue) magabiztosan és egyértelműen, ahogy az újszülött úszik a medencében. (Sziget) A sziget archetipikus alakzat: közép, ősforrás, epicentrum; a szigetiét: a felmerülés pillanatában autentikus, a körülzáródáskor jobbára anakronisztikus, ám mindig mítoszképző életforma. Persze, az is előfordulhat, hogy a bezáródás megelőzi a felmerülést. Vagy, ami szinte ugyanaz, a bezáródást egyáltalán nem követi kiemelkedés. (Halva) született anakronizmus. Vannak víz alatti szigetek, és vannak víz fölöttiek, amelyeket szivacsos vagy megfulladt, reménytelenül fölpuffadt vagy megkeményedett elemek alkot- nak-borítanak. Álzárványok. Ám, ha a születés körül minden rendben zajlik 46
