Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Margittai Gábor: Két sziget kantáta

geten, mert attól tartottak, hogy Luigi, a sovány, kopaszodó algheroi katalán, aki fegyvert szegezett a nők fejéhez, ha szeretkezni akart, s így évtizedeket töltött börtönben, szóval hogy a ködös mosolyú Luigi még mindig a nyomukban van, Bacsue Vacocha húsának reményében. Lélekszakadva futottak két hajnalon át, és amikor felvirradt, Castelsardo középkori sasfészke alatt, a tengerparti sziklák fogyó árnyékában próbáltak megpihenni - Merinkai viszket a szappanhabtól, és átkozza Luigit a vadászpuskájával együtt, Bacsue alszik, a tenger pedig majdnem a tarkójuk alatt sistereg; Merinkai egyre éberebben hallgatja Castelsardo páros gordonkáját, amint a váracska Genova-szagú útvesztőin kígyózik muzsikájuk, igazi kalózpolisz a város a hegytetőn, közlik a gordonkák, alacsony lovagtermekkel, békésen megfeketedett fakapukkal és persze oroszlánfejes kopogtatókkal, igazi szárd városka, mely barokk templomain keresztül is a tengerhez imádkozik, mondják a gordonkák, szeretjük fölfele futó szűk utcácskáit, éber-karcsú tornyait, osztriga- és vitorlaszagú tereit, ezeket a mozgó visszhangokat, mondják a gordonkák, Castelsardo pedig a mirtuszbort szereti, és szemmel tartani a garnélákat odaföntről; Merinkai hallgatózik, Bacsue elveszti árnyékát, és lassan áttüzesednek már, amikor észreveszik ott, a közeli sziklán azt a végtelenül nyugodt, szárítkozó kormoránt, mintha maga a tengervíz lenne,

ez az első madár, a másodikat

meg azon a földnyelv-kiílin, ahol az oszlopokat és a megaronfalakat kétség- beesett honvágy gyötri, a szarkofágok majdnem a vízbe lógva őrködnek a partszegélyen, honvágy, mint a gyarmat alapításakor, az egész kis kolónia remeg a türelmetlenségtől, s belehajlik a tengerbe, nézd, mutat körbe Merinkai, (nem veszi észre, Bacsue Vacocha mennyire izgatott), nézd ezeket a nyomorult kockákat, hogy csúsznak a tenger felé, ilyen pánikot még nem láttam kövületekben, a város hordaléka most is ugrásra készen várja az anyaországi gályát, micsoda sietség, gúnyolódik Merinkai, ejnye, talán még az alapfalakban is ez a honvágy reszket, ez a reménykedő ideiglenesség, Tharros, a száműzött város, az utcatöredékek ezért pislognak ma is a Sziget belseje felé, újabb kőbaltarohamtól tartva, és ezért gyönyörködnek a tengerben, leplezetlen megvetéssel a nurage-rakó szárazföldi barbárok iránt, de Bacsue már rettenetesen nyugtalan, nem figyel Merinkai eszmefuttatására, mert akármerre kóboroljanak is a városrom folyosóin, vagy turkáljanak a színes kagylóhéjak között, bár órák teljenek el - mintha belőlük szakadna ki, fenyegetően, átható hangon vijjogva, magasan és fel-felizzó toliakkal, mindig fölöttük lebeg egy apró kóré-madár, Tharros-madár Bacsuénak, mióta és mintha tojást hámozna, óvatosan pepecsel borotvájával Merinkai a komp vécéjében, kivárja a hullámszüneteket, gyors húzás, loccsan a komp, halkan serceg az álla, megint loccsanás, a parton hosszú vörös csíkban halászhálók, sügérhús, halványpiros kagylókocsonya, lehetne talán Isola di San Pietro, ha kimondom, egész kis sziget formálódik kagylókocsonyából, ahol Bacsue a partra húzott sajkákat rajzolja, miért jöttünk ide, kérdi Merinkai dühösen, a nyálkát vakarva cipőjéről, Bacsue elmerülten rajzol, miért jöttünk erre a büdös szigetre, csak hogy sópárló partján, rothadó eukaliptusz-avaron alud45