Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Calvus, Caius Licinus: Versek (Kovács András Ferenc fordításai)
Caius Licinius Calvus* I. Lyd Etruria volt eleimnek a hajdani fészke ködbe, homályba vesző ősi korokban. A taszk meg az umber elődök hős sora hordta vidám arcomat egykor a tág, a titokteli Tuscia földjén. Enyhe, finom mosolyom, még a szemem szomorúbb vágása is annyira tyrrhén! S telve a távoli fény bús örömével - enyém! Még Clusium és Volaterrae küldte nekem - csak enyém! S nem tagadom le sosem — tán megmarad át az időkön... Tarquiniába szakadt (--------j kecsesebb, tüzesült agyagurna a lelkem: benne halottak (- -) II. Nem baj, Quintiliám, ne sírj kis nyakláncod után - a kert harmatfriss füve közt valahol talán megvan még, s neked őrzi meg mától fogva örökre szép zálogként az idő tavaszok során, * Caius Licinius Calvus (i.e. 82. - i.e. 47?) előkelő plebejuscsaládból származó római szónok és költő, Catullus legjobb barátja. Irodalmár barátaival együtt elhatárolta magát Caesar és Pompeius politikai törekvéseitől. A szónoki pályán Cicero vetélytársának számított. A fiatal, művelt ifjak körének, a „neoterikusok” néven emlegetett csoportnak irodalomelméleti megalapozójaként kedvelt költő maradt az augustusi aranykor idején is. Számos költői művéből mindössze 124 vers, illetve 23 töredék maradt ránk. 32
