Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Poszler György: "A Törvény Szövedéke...?" (Sándor Iván: A szefforiszi ösvény - elemzéskísérlet három tételben)
Első tétel: a kötelező törvény „Lévi gyötrődött: miben tévedett. Uram, milyen bűnt követtem el? Hol tértem le arról az útról, amelyet kijelöltél a számomra, hogy a gyülekezet elfordult tőlem? Hogyan köszönjem meg, hogy nem vontad meg tőlem a bizalmadat, és visszasegítettél a szolgáid közé? Hálát mondok érte, amiért hirdethetem, hogy egyetlen története van a népnek, a te törvényeid követésének története. Hálát mondok, hogy a parancsolataidat hirdethetem, és olyan erővel ruházol fel, amely rajtam kérészül átsugárzik a vétkesekre.” A kötelező törvény Lévi tétele. Lévié, a prófétáé. O hirdeti a gyülekezetnek - egyetlen lehetséges változatként. Kezdettől fogva, amikor már taníthatott. A végzetekig, ameddig még taníthatott. A törvény keresésének, értékének, érvényének, értelmének világvégét vagy világkezdetét eldöntő kérdésére az első válasz. Most is erről az öngyötrő töprengés. A kezdetén csupa kérdő mondat. A végén csupa kijelentő mondat. Ahogy a megrendítő kételyből a megrendíthetetlen bizonyosságba - hirtelen, de természetesen - átvált. Érdemes azonban a szöveget pontosabban megfigyelni. Csak annyi kétely, amennyi a bizonyosságot nem megkérdőjelezi, de megerősíti. Nem megingatja, hanem hitelesíti. Meg másra vonatkozik a kétely, másra a bizonyosság. Ugyanis nem az Úrra vonatkozik és törvénye érvényére. Inkább önmagára vonatkozik és törvényhirdető erejére. Vagyis nem a törvény megteremtőjére, ám a törvény tanítójára. Nem arra, hogy létezik az igaz-egyetlen, kötelező törvény. De arra, hogy megértetik és tovább- adatik az igaz-egyetlen, kötelező törvény. A küldetés megszállottság rendíthetetlen magatartása. Valóban a próféta pozíciója. Tragikus mag van benne. Sőt, tragikus erő. Ahogy abszolút azonossá lesz önmagával. Ahogy abszolút elveti a másikat. Teljes igenlés a saját hitének és magatartásának. Teljes tagadás a másik hitének és magatartásának. Klasszikus értelemben tragikus erő. De klasszikus értelemben tragikus bűn is. Tragikus erő az önmagával való abszolút azonosság, a saját hitének és magatartásának teljes igenlése. Tragikus bűn a másiknak az abszolút elvetése, a másik hitének és magatartásának teljes tagadása. E tragikus erőt és bűnt hordozza a tanítás. Egyetlen nép van. Egyetlen törvény, egyetlen követés, egyetlen történelem. Ha ilyen egyetlen, csak kötelező lehet. Ehhez igazodik minden. A törvényhirdető hangja is. Összetéveszthetetlen. Messziről megismerhető. Csakhogy történik valami. A történetben és a történelemben is. Hogy a próféta pozíciója körül megváltozik minden. A próféta a hit és törvény születésének igehirdetője. Amikor felépül a hit és a törvény. De Lévi a hit és törvény halálának igehirdetője. Amikor leépül a hit és a törvény. Nem próféta? De igen. Csak korszerűtlen, anakronisztikus próféta. Kicsit antipróféta is. Egy nem prófétikus kor prófétája. A változatlan hitet és törvényt hirdeti. Egy korban, amely nem hiszi a hitet, hanem töpreng rajta. Nem követi a törvényt, de változtat rajta. A megváltozott helyzetet a hang jelzi. Kicsúszik mögüle az ember. Tanítványában már bérbeadható. Múlhatatlan prófécia helyett múlandó portékát kínál. Itt válik a tragikus erő is kérdésessé. Már nem biztos, hogy abszolút azonos önmagával, csak abszolút elveti a másikat. Már nem biztos, hogy teljesen igenli a saját hitét és magatartását, csak teljesen tagadja a másik hitét és magatartását, így pedig a magatartásból szerep lesz. A szerep a magatartás torzképe lehet. A magatartás hordozhat tragikus erőt. A magatartás torzképe, a szerep nem hor24
