Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Tarján Tamás: A megtiport köntös (Tandori szonettkoszorúi)
Tarján Tamás A megtiport köntös* Tandori szonettkoszorúi u J. Aogyan keletkezik egy mű, épp a híja helyének a helyén (vagyis egy helyett helyett) - kérdezhetjük a Szonettfos (és jegyzetek) megjelöléssel ellátott, Hekatomba című szonettkoszorú olvastán, melyet Tandori Dezső lényegében (noha nem valójában) „egyetlen nap alatt” írt: a keletkezés helye Bécs, a műegész datálása: 1997. február 8. de. Az 1966-os nyolcsoros, a Félreérted „híja helye” fordulata három évtized alatt, ezernyi idézés hejehujái közepette szinte elfeledtette, hogy ott még személyről volt szó („így keletkezik egy személy, / még csak híjának a helyén se”), mára viszont e személyt, azaz a Tandori-életmű nonstop beszélőjét a mű, a műhely, a mű-hely, a mű-hely helye, a hely híja helyének a helye (stb.) helyettesíti. Az az, ami így (hogy) keletkezik; kvázi-tűntében, tűnése mohó akarásában jön létre. Ez — egyszerűbben és egyetlen (komplex, ciklikus) műforma példájával szólva azt jelenti: a költő szonettkoszorúi egymás helyén és helyett is fölfoghatok, értelmezhetők. Kezdetben volt a Szonettkoszorú, mely a válogatott versek - Vigyázz magadra, ne törődj velem, 1989 - lapjain jelent meg, s már maga is helyettesített-fölváltott valamit: a sokszor variatív jellegű, s olykor az ironikus-komolyán teljesítményelvű automatikus, „öníró” technikával létrehozott, a mechanikus sorozatosságon kívül más, magasabb eszmei vagy formai rendbe nem illesztett Tandori-szonettek tömkelegét. E klasszikusan szabályszerű nagyszerkezetet követte, helyettesítette, negligálta az Enigma című folyóirat 1995-ös évfolyamában publikált Szonettkosz, csonkoltan je- lentéses címvégződésével, szóelemével is föltárva a szonettkoszorú telt szépségéhez és kívánatos tökélyéhez való kompozíciós viszonyát. Az egyértelmű dekonstrukciós törekvés a struktúra le-, sőt visszafosztásában mutatkozott meg. A tárgy és a versalak csak a játékos imitáció szabályait elfogadva felelt meg a szonettlánc, a szonettkorona méltóságának és kötelmeinek. Ugyanakkor a figyelmes olvasó számára a parodisztikus karakter, a szakasz- („strufni”-) szaporító lazaság, a majdhogynem élőbeszédbe váltó úgy-ahogy rímes megnyilatkozás ellenére bizonyságot nyert az a kétarcúság, kettős * A műfaj, formai beöltözködés értelemben értett szóval utalni igyekszem arra, hogy korábban - főleg Tandori költeményei kapcsán - írtam már a szonett és a haiku kérdéseiről (Két köntös), majd a Szonettkosz illyési Koszorú- áthallhatásairól (A széthasított köntös). - Jelen gondolatsorom épít arra az élőszóbeli előadásra, mely lassacskán egy éve, az MTA Irodalomtudományi Intézetének sajnálatosan szűkkörű Tandori-konferenciáján hangzott el. 10
