Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 12. szám - Tandori Dezső: Kolárik Légvárai
)tA magam csekély példái - Krieau” Hol tartott Brandau, mennyire közelített a maga Szent Lajos király hídja felé, amikor a madarak, egy varjú képében, az életébe bezuhantak, aztán onnét nem volt visszaút, ki tudja? Hol tartottam én, mikor Szpéró 1977-ben nem bezuhant az életembe, de a megmenteni nem tudott, szörnyűségesen elpusztult Flóri veréb után egyenest azzal mentem el hazulról, hogy „mert most már tudom, hogyan kell” (milyen emberközpontú, hiú felfogás! és a cselekvés, az el-járás, az elvárás: mennyire középkorias hitű, nem?), azzal, hogy hozok kipottyant fiókát. (Brandau is csak rászorult, rászoruló madarakkal foglalkozik. Ellőtt lábú gém, kipottyant fióka stb.). Hol tartottam? Miért a kafkai (utólagos! még rémesebb, mert felesleges) rémkép, kényszerű képzet, hogy hogyan is hoztam haza a Szpérót (a később így elnevezett fiókát). Nem zacskóban. A tenyeremben. Elugorhatott volna, akkor vége; vége? Hazahoztam, papírkosaramban lakott, egy függönyrúdon vagy a kezemen. A kapcsolat minden misztifikálás nélkül azonnal a legbensőségesebb volt. Tizenegy évet élt (kevés híján) a Szpéró, története annak, aki meg akarja ismerni, megismerhető, nem tartozik ide. Nem csinálok hókuszpókuszt abból sem, hogy az utolsó nem-szabad választások napján döbbentünk rá, haldoklik. Mert a tojások végkimerítik. Megmentettük, erőteljes táplálással. De a 27 tojás után a következő évben 18 következett, aztán 9, és azt mondtuk, ha 1988-ban egyet is tojik, vége. Egyet és egy aprót tojt, és halála története sok könyvemben, egyebütt — olvasható. Egy éjszaka... Nagyon csodálatos azonban, amit Brandau mond: énekes rigója esetében a „szerelem” is bejött náluk. (Sokszor bejött, nálam is, hogy úgy mondjam, például Alizzal. Érdekes, a bice, kalitkájából soha ki nem engedhető Aliz milyen párkapcsolatot tartott fenn velem. Bátran itt lehetett hagynom őt, Szpéró idején még Vecsésre sem utaztam, egész életemet átalakítottam, megváltoztattam, ha tetszik, tönkretettem - semmi német ösztöndíj, húsz meghívás lemondása etc. —, s Szpéró után jöttek a lovak. Ki a zárjelból.) A Krieauba (Práter) csak az összes végignézhető kulturális program vé- gignézése után mentem el. Utoljára írom le: hogyan jött be Szpéró révén a ló. Mikor aznap éjjel Szpéró meghalt, szárnyai az anyagfáradástól már kifehé- rültek. És a Krieauban, az ügetőmezőny felsorakozásakor mit látok? Egy autó áll a lovak-kocsik élére, a rajtoltató autó, és két nagy fehér szárnya van. Itt fogá be könny hályoga szemem (Jékely Zoltán verse alapján), s mert ráadásul egy Jacinthe nevű ló indult (s nyert, nekem 10.- sülingre), és mert Szpérónak egy Jácint nevű kanári volt „a távbarátja”, az A. Annamáriával folytatott családi levelezésünk révén... hát megvoltak a paraméterek, két egyenes is metszette egymást, meg akkor is az volt, 1989-ben, hogy fejreállt a világom, semmi fordítás stb., pénzközeiben akartam maradni. Én naiv! Ma ugyanez van, csak már nem vagyok naiv, nem annyira, megírtam két lókönyvemet, és a lovak fénysebességgel eltávolodtak tőlem. Nem tudok kétlaki lenni, nekem a madarak világa „a lak”. Brandau azt mondja énekes rigójáról, a róla szóló könyvben (ergo nem igaz, hogy TD-től német „területre” reménytelen volna könyvet fordítani, a „túlpolitizált” németek nem értenék. Nem igaz. A Weörestől vett című könyv 7
