Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Tandori Dezső: Kolárik Légvárai

(„És megint messze szállnak...”) egy-egy árva hajnalon sok „németnek” ugyanúgy „mondhatna valamit”, ahogy a Brandau-film mondott nekem ma. És nem is folytatom a továbbiakat. Hogy a bölcs megállapítás tevőjének fogalma sincs, milyen könyveim jelentek meg németül és milyen sikerrel, na ja, „győzni, sikerrel”.

Csak az biztos, hogy én a Szpéróékra és nem az idegen nyelvű megjelenésre tettem az életem.

Ne ingereljük, urak, a százados urat, hét fejlövése van, véd meg egy közepes bakatisztet Ottlik regényében egy felsőéves. Ennyi írónak is kijár. „Ezek után” többé nem akar valamit, hagyják békén. Ez nem a bagoly ügye.

Brandauer felolvasta könyvéből a kérdéses részletet. Szerelem volt az közte s az énekes rigó (egy madárfaj) között. És mindenben tökéletesen egyet értettek (jó, hát ízléses a könyv, nem párosodtak, nem volt orális szex, ha a madár belevert Brandau szájába, már pardon!), de egy dolgot nem értett az énekes rigó, azt, hogy bármint hívja is Brandaut, repülne vele az erdőbe - kiserken a könny a szememből! —, nem repült vele Brandau sosem. Ezt az énekes rigó nem értette, nyilvánvalóan nem is érthette,^ ám madárvállat vont, ha fájdalmasan is, és délben, este mindig visszatért. És kerek szemmel nézett Brandaura, meghúzkodta haját stb.

Cs...ny Ákos barátom azt mondja, amit én is. Persze, hogy nem érti, nem következteti „ki” logikailag a madár, hogy ... és hogy miért „dehogy”. Brandau teljesen tisztán, égi szerelem képében gondolja el, amit szerelem címszóval jelöl. Hogy aztán mi az „égi”, még sosem dőlt el, mindenesetre egy ősképzetünk, nem a madáré.

>rA madarak ősképzete”

Hogy a madarak nagyon is őslények, tény. Mik ősképzeteik, épp ezért „még annyira se tudható”. Mire kellenek nekünk ők, ha kellenek? Ezer féle eset van. Például Ákos meséli, a nagyragadozók, de a kicsik se támadják meg az embert. Verne története a sassal: „LFS esti fényben”, így Cs...ny. De a sas, a kondor, a vércse sem támad meg téged. „Miközben” a sas a birkák közül is bármelyet elragad. A madarakról a költő-tudós Huxley (Julian) azt írja, kb. Kosztolányi fordításában, hogy azt hisszük róluk, édes énekek, külön egyének stb. De annak, aki a mélyükre néz le, ők a hatalmas Élet csonka része, mely tiszta fényt keresve messzi árad, nincs bennük ábránd, gondolat, se bánat, az égbolt szárnya érzelmei ők - na tessék, megint az ég -, örök Jelenbe örök Repülők.

Magam így mondtam egyszer, húsz éve: ember és ember közt, mesélem Ákosnak is, van az a hazugság, hogy egyek leszünk, azonosságra van remény stb. A madár és az ember közt nincs hazudás, mert mindig is meg fog maradni egy „ezredmilliomnyi milliméter távolság”, és ezt (mi) tudjuk is. Mit tudnak ők? Nagy rejtély. Totyi például boldogan elidőzik kis barátjával, Hertivel, nem zavarom. Én is „fejlődtem”.

Mi volt még? Elfeledtem, mi mindent akartam írni. Bízom benne, aki olvassa ezt, ismer már ezt-azt az érdemes szakirodalomból. Vannak előítéletei,

8