Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám - Tandori Dezső: Kolárik Légvárai

szont a Vér és virághab című rémregényemmel: ahol azt akartam elmondani, hét év keserveskedései után, semmi kétség, nem a legkönnyebb stílusban, hogy a világot ilyen sötétnek látom. Omagh után (a robbantások sűrű hálójában, eleve) minden vallásból és politikai rendből (mint hitből) kitérnék legszívesebben. De erről is lesz szó.

A madarak se voltak szeretgetve (illetékesek és illetéktelenek által). Ja, és hogy a harcosabb hangnemet elhallgattassa itt (éjszaka ismét szorongtam miatta, lásd Kafka, lásd, ahogy én minden ficni vagy remek-sprintbe hajló cikkem miatt), a Vér...-ről: 5 embert tudok mindössze, aki így-úgy visszajelzett (pedig szorgosan ajándékozgattam is; többé nem teszem!) a könyvre, és megértette, hogy „a fő lényeg” a nagyon tisztán szóló rémhang és a fura elé- gikusság... de még fontosabb a sors változtathatatlansága, az események önmozgása... és a „legfontosabb” az, hogy el kell fogadni: nem is tudhatjuk, ki tette, miért tette, a sűrű sors- és eseményháló, aktualitásgubanc lehetetleníti ezt, el kell fogadnunk egy új élményformát (a regényírásban). Ha új.

A legendák makacsul tartják magukat, lásd szegény Chandlert, akiről egy kacat kis életrajzi könyvet nem sikerült kiadni ma itt; szorongásaim és megalázottságom másik oka (rejlik emögött): örökké, mintha szívesség volna (ki, kik részéről?), hogy az írót valami igazán nem túl jelentős pénzzel támogatják egy-egy könyvéhez. Ezt én szégyellem. Én nem vásárlók könyvet öt éve; muszáj könyveket kiadni? Kérdez ilyesmit az ember. Nyilván ugyanúgy a lényegnek melléje fogok ezzel, mint akik madarainkra „szöszmötölést” mondanak, erre a foglalkozásra.... De itt hamar bejön Brandau.

Kis türelem. Még nem ért véget az éj.

Még ott szorongok, teljes pizsamában, fülemre húzott takaróval. Elelsuhanok a felszín alá kurta álmokkal.

Chandler, szegény, lassanként a saját állítólagos követhetetlenségének „hőse”. Hogy a filmrendező (na, aztán ki volt az filmrendező, mi volt az a stáb) nem értett valamit a The Big Slepp című könyvben. Ki ölte meg a sofőrt, miért ölte meg, hol van ez a szál elkötve, és a többi. Felhívták Chandlert. S ő se tudta (megmondani)! Innen a legenda.

Nem kell annyira ostoroznunk magunkat (meg hát azt is tudni kell, volna mit), kis irodalmi közegünket: lám, a nagy amerikai testvér háza táján sincs különbül ez. Esküszöm, ebből itt, amit írok, minden szó érthető lesz. Az utolsó „indázás” ez a Brandau-dolog, Brandau dolga, aki madaras ember már tizenegy éve, abbahagyta a repülőgéptervezést, elvonult, ír és fest, fóleg a madarairól. 0 írta az énekes rigóról a könyvet.

Brandauról pedig rémálmaim hajnala után láttam egy kis filmet. Megint. Ezúttal más szöveggel, más madraival. Pillanat.

„Hogyan él egy író, ha nem madarazik vagy práterezik?”

Ez egy erősen szocio, ugyanakkor bio, sőt, pszicho jellegű kérdés. Nem is részletezem.

Csak azért emeltem ki ezt a kérdést, hogy mentségem legyen (na, tessék: csak megfekszi a lélek és az elme gyomrát a „szöszmöt”, az „érthetetlen3