Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Pomogáts Béla: A polgári ethosz (Választások után - új korszak előtt)
Ha az amerikai gondolkodó egy magatartásmodell, egy életérzés és egy er- kölcsiség egyik első' kifejezője volt, a német Max Weber volt az, aki a polgári mentalitás kialakulásának történetét és természetét a tudós alaposságával mutatta be. Sokat idézett alapművében, az 1905-ben közreadott A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című munkájában Benjamin Franklin írásaiból indul ki, és ennek a New England-i, azaz jellegzetesen protestáns szellemi háttérből kiemelkedő és az angolszász felvilágosodás vonzáskörében eszmélkedő, jellegzetesen amerikai polgárnak (és értelmiséginek) a felfogása nyomán világította meg a „kapitalizmus szellemét”, azaz tulajdonképpen a polgári mentalitást. Max Weber szerint a „kapitalizmus szellemét” a pénzszerzés, vagyis az állandó és folyamatos gyarapodás ambíciója alakította ki, ez azonban nem hará- csolást, rablást és csalást jelentett, hanem következetes és szorgos munkát: hivatás- és kötelességtudatot. „Az egyénnek — állapította meg — kötelességtudatot kell éreznie — és érez is — »hivatásbeli« tevékenységének tartalma iránt, bármi legyen is az, s tekintet nélkül arra, hogy az elfogulatlan érzület előtt ez akár mint munkaerejének, akár mint dologi javainak (»tőke«) tiszta értékesítése tűnik fel.” Mindez a polgár esetében nem jár együtt gátlástalan nyerészkedési és pénzszerzési hajlammal (ebben téved a marxizmus társadalombölcselet.e!), ellenkezőleg „az egyéni érdeknek a pénzszerzésben való teljesen gátlástalan érvényesítése éppen olyan országokban jutott egyetemes uralomra és vált a magatartás sajátos jellemvonásává, amelyeknek polgári kapitalista fejlődése a nyugatihoz mérve „visszamaradt”. A polgári (kapitalista) mentalitás éppen az különbözteti meg más korok vagyonszerző és nyerészkedő hajlamaitól, hogy a szerzési vágyat, amely nyilván az önfenntartási ösztön egy változata, és mint ilyen irracionális motívumokat is magába foglal, a jövedelem és a tőke növelése érdekében meg tudja fékezni, korlátok között tudja tartani. Ahogy Max Weber mondja: „A korlátlan szerzési ösztön a legkevésbé sem azonos a kapitalizmussal, még kevésbé annak »szellemével«. A kapitalizmus egyenest azonos lehel ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalábbis racionális mérséklésével. A folyamatos, racionális, kapitalista üzemben szerzett nyereségre, mindig megújuló nyereségre, tehát »jövedelmezőségre« való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus.” A „kapitalizmus szelleme” a német társadalomtudós szerint a korábbi korok vallásos világképe helyett az evilágiság elvére épült, annak ellenére, hogy fogantatása igazából vallási jellegű: tudniillik a német földön fellépő reformációra, a protestáns etikára utal. Max Weber a Luther Márton-féle német bibliafordításban találta meg azt a fogalmat, amely szerinte a polgári ethosz magvát alkotja. Ez a „hivatás” (,Beruf’) fogalma, amelyet az ószövetségi Szentírás a papi feladatok elvégzésére, a királyi hivatalnokok munkájára, a földművelésre és a kézművességre, általában a „hivatásszerű munkára” használ. Mint Weber megállapítja, ez a fogalom, legalábbis ebben a jelentésben, hiányzott az ókori világ és a katolikus kultúrák nyelvezetéből, és Luther nyomán csakis a protestáns germán népeknél: a németeknél, hollandoknál, angolszászoknál, skandinávoknál lett honos. Később, a polgári mentalitásformák egyetemes elterjedésével általánossá vált a katolikus hagyományokat követő népek körében is. A fogalom mögött, Max Weber értelmezése szerint, olyan képzetek rejlenek, amelyek a 16-17. század polgári fejlődése során alakultak ki az etikai gondolkodás körében. Ahogy a tudós szerző mondja: „feltétlenül új volt mindenekelőtt a kötelességérzet megbecsülése a világi hivatáson belül, mint olyan legfőbb tartalomé, melyet az erkölcsi öntevékenység egyáltalán megkívánhat. Ez volt az, ami szükségszerűen maga után vonta a mindennapi világi munka vallásos jelentősé86
