Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Pomogáts Béla: A polgári ethosz (Választások után - új korszak előtt)

helyi lakos, megőrzi emberi méltóságát és szuverenitását, nemcsak a magánélet szűkebb körében, hanem a közéletben is: mint választópolgár, mint egy ország, egy nemzet, egy helyi közösség polgára, aki felelősséget képes vállalni a társadalom működéséért, és ezért hajlandó eleget tenni kötelességeinek, ugyanakkor ismeri jogait és élni kíván velük. (Például választások idején leadja szavazatát!)

Polgári eszme és hagyomány

Talán nem lesz haszontalan visszatekinteni arra, hogy a „polgár” fogalmának milyen történelmi hagyománya van. A történelem színpadára lépő polgári rend „szellemének” először talán Benjamin Franklin amerikai író, tudós és államférfi adott kifejezést 1793-ban megjelent önéletrajzában és más műveiben. Bizonyára ő volt a polgári gondolkodás és öntudat egyik első megfogalmazója is: nyomdászmesterséget tanult, újságot szerkesztett, filozófiai társaságot alapított, kidolgozta az elektromosság elméletét (mellékesen feltalálta a villámhárítót), egyike volt az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezőinek, és mint a fiatal köztársaság első párizsi nagykövete, 1783-ban tető alá hozta azt az amerikai-angol békeszerződést, amely lezárta a függetlenségi háborút. Pályafutása jellegzetes és mintaszerű polgári karrier: kétkezi munkásból lett tudós és politikus, mint ilyen, az amerikai demokráciának nemcsak bajnoka, hanem megszemélyesítője is.

Benjamin Franklin önéletírásában gyakran beszél a pénzről, amelynek igen józan számítások következtében, szinte mágikus erőt tulajdonít. „Gondolj arra — írja egy helyen —, hogy a pénznek nemzőereje, gyümölcsöző természete van. A pénz pénzt tud nemzeni, és az utódok még többet tudnak nemzeni, és így tovább” (Tanács egy ifjú kereskedőnek). A pénznek, a takarékosságnak, a hitelképességnek azok a fogalmai azonban, amelyeket az amerikai gondolkodó oly igen magasra emelt, mégsem valamilyen pénzközpontú világképre engednek következtetni, ellenkezőleg, Franklin világképének a tengelyében a józan értelem, a munka, a szorgalom, a hatékonyság fogalmai állottak, vagyis azok a fogalmak, amelyekről több mintegy évszázad múltán a modern kapitalizmus gazdaság- és eszmetörténeti hátterét kutatva Max Weber állapítja meg, hogy általuk épült fel a modern polgári gondolkodás és ethosz.

Ennek a gondolkodásnak a teljesítményelv és a vele szorosan összefüggő versenyszellem a szerves része volt, Frankhnnál azonban mindez mélyen összefüggött a gazdálkodás, a gyarapodás és a vagyongyűjtés tisztességének követelményével. Mondhatnám egy szellemi gyökerét tekintve keresztény erkölcsi alapelvvel, amely azt rögzítette, hogy az egyén érvényesülésének nem szabad más, mások kárára történnie. Benjamin Franklin ezt a következő szavakkal fejezte ki: „meggyőződtem afelől, hogy a boldog élet elengedhetetlen feltétel az igazság, őszinteség és becsületesség az emberek egymás közötti viszonyában” (Számadása életéről). Mindez feltételezte azt, hogy a gazdagság birtokába jutott ember ne váljék felfuvalkodottá munkájának és szorgalmának eredménye miatt, ahogy az amerikai gondolkodó mondja: „Óvakodj attól, hogy mindent, ami birtokodban van, a tulajdonodnak tarts és eszerint élj. Sok ember, akinek hitele van, ebbe a tévedésbe esik” (Hasznos tudnivalók azoknak, aki gazdagok akarnak lenni). Nagyjából ezekben az imént idézett írásokban artikulálódott először mindaz, amit „polgári et.hosznak” nevezhetünk.

85