Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Hász Erzsébet: Terhére vagyunk az Úrnak szavainkkal (A rossz problémája Tolsztoj műveiben)
megadatik), a hit kegyelme az élet értelmes céljának megtalálása érzését és ezzel áradó életörömöt ad neki. A „szörnyű miért” — amelyben okkal fedezhetjük föl a rossz problémáját — ekkor szintén föloldódik az istenhitben. Pierre értelmi pluralizmust lát a világban, amelynek a hit birtokában nincs jelentősége. A helyes döntés az életben nem értelmi, a „belső bíró” az emberi értelem fölött álló törvények alapján határozza meg a cselekvést. Pierre ebben a lelkiállapotban megkísérli összehasonlítani Andrej és Karatajev halálát, „annak a szeretetnek alapján, amelyet ő mindkettőjük iránt érzett”. Marja hercegnő és Pierre az istenhitben találják meg a halál mint a rossz teljessége ellensúlyát, bár Marja hercegnő elsősorban a túlvi- lági élet hitével, Pierre pedig, életistenségképének megfelelően, a gondviselőbe vetett hit vigaszával operál. Pierre pontosan írja le Andrej herceg erény felé irányult erkölcsiségét, s fölismeri azt is, hogy a malum morale fájdalma nélkül a halál elvesztheti félelmetességét. A karatajevi példa Pierre-ben ennek a beszélgetésnek a folyamán magasabb értelmet nyer, a szenvedés értelme ekkor tudatosul benne, azáltal, hogy Marja hercegnőnek és Natasának elbeszéli Karatajev történetét. Ez egyúttal paradigmája tolsztoji élet és írás mint életmű egységének.16 A szeretetelvű élet, természetes következményeként Natasa is elfogadja, mértékadónak tekinti a karatajevi eszmeiséget, s ennek megfelelően szembesíti vele a közjóért tevékenykedők intézményes formákért lelkesedő férjét. Az ellentmondás, amely e képzeletbeli szembesítés folyamán fölsejlik, Pierre fejlődésének buktatóit, az erkölcsi öntökéletesedés kijelölt célja elérésének nehézségeit rejti magában, de a regényírói komponálásban ez az ellentmondás Nyikolinka figurája révén föloldódik. A gyermek szemében Pierre az apa ideálját idézi föl, s ez a rajongó fiúi szeretet valamint a ragyogóan harmonikus családi képek adják meg a kritikamentes nyugvópontot a mű befejezéséhez, hogy a következő éppen ennek a költői harmóniának a drámai széttörésével indítson.17 Az Anna Karenina a szenvedély mint rossz főmotívuma köré szerveződő nagyregény, melyben a szenvedély az önző boldogságcél elérésének mozgatóerejeként képez ellentétet a közjóhoz, felebarát javához kapcsolódó boldogságkeresési módozattal. Ez a mű mindvégig a malum morale témakörében mozog. Sztyepan Arkagyics Oblonszldj, a házasságtörés témájának első megszólal- tatója a műben, különbséget tesz bűn és hiba közt (akárcsak a híres köpönyegforgató diplomata, Talleyrand), nem bűnösnek érzi magát, hanem hibásnak, mert ügyesebben kellett volna titkolnia félrelépését. Anna házasságtörése egyértelműen bűn, amikor azonban a testvérek beszélnek a kialakult helyzetről, Sztyepan Arkagyics hibának nevezi Anna házasságtörését és szerencsétlenségnek a nagy szerelmet a házasságon kívül. Karenin az egyetlen regényfigura, aki mentes a szenvedélytől. Elítéli feleségét, de elutasítja a párbajt, mint a bosszúállás eszközét, és válni sem kíván mindaddig amíg Anna legalább „az illemre vigyáz”. Amikor azonban Anna már nem vigyáz az illemre, a két megcsalt házasfél, Karenin és Dolly beszélgetésében mutatkozik Karenin jellemében először a szenvedély tüze, gyűlölet formájában: „Szeressétek, akik gyűlölnek titeket, de szeretni azt, akit az ember maga gyűlöl, lehetetlen.”18 A gyűlölet Anna első öngyilkossági kísérlete utáni szenvedése láttán mégis megbocsátó szeretetté válto16Török 1987. 131. o. 17 uott 133. o. 18 Lev Tolsztoj: Anna Karenina. Ford. Németh László. Budapest: 1963. Európa Könyvkiadó. 1. köt. 439. o. 76
