Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium III. (8. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)

Ilyen utak ma már nincsenek. Helyüket elfoglalták a vastag traktorgumik széles nyomai. Minden gazdaságban traktorral dolgoznak. Ezen a vidéken a ló már nem része a falusi tájnak.

Nal^czówi képeslapok a századfordulóról. Milyen szépek rajtuk a házak, villák, lugasok, de milyen kevés van belőlük, és milyen szerények! Miközben pedig a gazdagság, a bőség, a jólét a méretekben, a lendületben, a mennyiségben, a beépített anyag - a fa, a tégla, a beton, az üveg - köbmétereiben jut kifejezésre. A látképben ott van az ember tevékeny, munkás jelenléte, megörökített konstruktív eró'feszítése. Nézzük ugyanabból az időből St. Morritz, Sorrento, Alicante képeslapjait! - házak, villák, paloták százait, ezreit látjuk. Ezekkel összevetve milyen szerénynek mutatkozik Nai^czów! A mi történelmi szegénységünk, sor- vadtságunk, álmatagságunk ebben is meglátszik.

Az utóbbi hónapokban több szanatóriumban is megfordultam. Ilyenkor az ember megfigyelheti a többieket, meghallgathatja, hogyan és miről beszélnek, szemügyre veheti viselkedésüket, életmódjukat. Általában idősebbek vannak a szanatóriumokban. Rögtön szemet szúr általános keserűségük, ingerültségük, nyersességük. Eleinte megpróbáltam mosolyogni. Semmi eredmény! A mosoly csak ront a helyzeten - gyanakvást kelt: ez nem is rám, hanem rajtam nevet. Mosolyomra válaszul még harapósabbak. Hiányzik belőlük a mások iránti jóindulat, melegség. Tudom, hogy ennek oka a sok rossz tapasztalat, a rettenetes munkakörülmények, a durvaság és ellenségeskedés, az élet sok-sok keserűsége, amely ezeknek az embereknek a hétköznapjait mérgezte.

Igen, igyekszem őket megérteni. Hogy szürke, szegény, embertelen volt az életük. Hogy nem jutottak semmire. Hogy már nem sok jóra számíthatnak. Megértem őket, de nem tudom őket felmenteni. Mert úgy festenek, mintha ebben a megrögzött kedélytelenségben jól éreznék magukat, mintha a mások iránti jószándék, kedvesség hiánya valamiféle belső igényüket elégítené ki, sőt, mintha mindezt kellemesnek tartanák. így aztán semmi jele annak, hogy meg akarnának változni, hogy jókedvre akarnának derülni.

Dosztojevszkij jut eszembe, a könyveit benépesítő alakok, azok az oroszok, akik folyton „ingerültek”, „megbántottak”, „dühösek”, akik folyton „duzzogva”, „sértetten”, „komoran” járkálnak.

Azt hiszem, az előbb említett lengyelek közelebb állnak az orosz ember típusához, mint a Nyugat emberéhez. Hiányzik belőlük a franciák könnyedsége, az olaszok derűs nyíltsága, az amerikaiak jóindulata és szolgálatkészsége. Van viszont bennük jó adag keleti, nagyon sztyeppéi idegenkedés, zárkózottság, savanyúság, a mássággal szembeni megszállott távolságtartás, bizalmatlanság, hűvös elutasítás.

Thich Nhat Hanh szerzetes remekül tudott egyszerű versikéket írni:

Belégzést végzek és megnyugtatom testem Kilégzést végzek és mosolygok közben A jelen pillanatban vagyok Tudom, hogy ez csodás pillanat.

Thich Nhat Hanh szerzetes valóban örült, gyakorolta a mély légzéseket, a mély meghajlásokat, ajánlotta a mosolygás és figyelmesség gyakorlását, öröm töltötte el:

45