Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium III. (8. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)

- Gyerekek! - kiáltja nagyapa, botja végét a repülőre irányítva - jegyezzétek meg ezt a napot! Jegyezzétek meg! - ismétli, botjával fenyegetve, de kit? - minket? a repülőket? a világot?

A többi gyerekkel együtt én is rohantam oda, ahol a falut átszelő széles, homokos úton embertömeg verődött össze. Egy férfit vettek körül, akinek feje kikivillant a feléje hadonászó kezek erdejéből. Hallottam, amint egy általam ismeretlen szót ordítanak: kém! kém! Még ma is látom azokat a fenyegetően előre nyúló kezeket, a dühödt tolongást, a feltüzelt, izzadt, a gyűlölettől és rettegéstől eltorzult arcokat. Állok a zajongó, őrjöngő tömeg szélén, semmit sem értek, s még arra sem emlékszem, hogy érzek-e félelmet.

Beton obeliszk Varsóban, az Elekcyjna utcában:

Ezen a helyen

1944. augusztus 5-én és 8-án a hitleristák tömeges kivégzés során megöltek mintegy 4000 polgári személyt

Megdöbbent a mintegy szó. A négyezer kivégzett személy névtelen áldozat: nem ismerjük a nevüket, nem tudunk róluk semmit. Ám a halálra ítélteknek ez a mintegy szóval megjelölt csoportja valahogy kétszeresen anonim: a névtelenség itt a létezés lényegéig nyúlik - nem tudjuk, kik voltak, hányán voltak, sőt, azt sem tudjuk, hogy léteztek-e egyáltalán. Oly mértékig nem szolgáltak rá — a hóhérok vélekedése szerint — az ember státusára, hogy még csak meg sem számolták őket. A halál itt nem kihívás, nem kiáltás, hanem csöndes és teljes eltűnése valakinek, aki talán nem is létezett.

Nat^czów

Nyárelő van, és Naföczów zöldben úszik. Valóban úszik — az ember úgy érzi, hogy ez a zöld özön elnyeli.

A legszembetűnőbb az, hogy mennyi árnyalata van a zöldnek. A juharfa zöldje és a jegenyefenyő zöldje két egészen más színárnyalat! És ez a sok zöld még változik is a napszakoktól függően. És attól függően, hogy hol jár a Nap, milyen szögben, milyen erővel vetődnek sugarai a Földre. A tavaszelő és a tavasz zöldje egészen más. Az érett, forró nyár zöldje - megint más. Aztán jön az ősz haldokló zöldje, amely az év végére teljesen eltűnik. Tulajdonképpen hova lesz? Mi történik vele a hosszú tél során? Elhervad, szétporlik, nyoma vész. Néhány hónapra téli, fehér álomba merül.

Amikor az ember Naföczówból W^wolnicába megy a mezőn át, hallja, hogyan énekel a föld. De ez nem olyan, hogy valahol felhangzik egy magányos hang, majd később, másutt egy másik. Az ének mindenhonnan szól — a mezők, a dombok, a ligetek felől egyaránt. A föld a madarak hangján énekel, de a madarakat nem látni, mert süt a nap, meleg van, a madarak elbújnak a mesgyék árnyékába, a barázdákba rejtőznek, a magas gabonában rajcsúroznak.

Az ének egy percig sem szünetel. Az út mindkét oldaláról hallani a csicsergést, a trillákat, szopránokat és altokat, a dudorászást, csivitelést. A földből folytonosan árad a zene — sokhúrú, sokszólamú, madár kórusra és zenekarra írt kantáta, amely még kellemesebbé teszi a mezei kóborlást.

43