Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Buda Ferenc: Innen és túl Basahalmán
Buda Ferenc INNEN ÉS TÚL BASAHALMÁN1 o rszágnak-világnak sok helye, sok tája szerethető. Szüló'fÖldje csak egy van az embernek. Egy van nekem is: Debrecen. Nem csupán születésem pillanata köt hozzá meghatározólag, hanem - és főleg - életem első' húsz esztendeje. Az a bő' két évtized, amelynek során jóformán ki sem mozdultam a város tág határai közül. Szegények voltunk, sokat nem utazhattam. A közeli falvakban vagy tanyákon lakó anyai rokonság gyakori meglátogatásán s az apám nyírségi szülőfalujába tett igen gyér utazásokon kívül tizennyolc éves koromig alig voltam távol: egyszer három hétig a Szinpetri melletti Kopolya völgyében még úttörőként, egyszer osztálykiránduláson a fővárosban, egyszer pedig Erdőbényén a szüleimmel. (Az iskola-szervezte nyári munkát a Hortobágyon nem sorolom ide: Hortobágy voltaképpen Debrecen határa.) Egyszóval: minden, ami a felnőttség alapjait lerakta - ha lerakta - bennem, itt történt, itt esett meg velem, Debrecenben. Vagy a közvetlen közelében. Unokatestvérem ábécés könyvét bújva itt tanultam meg merő kíváncsiságból alig ötévesen olvasni, a cipész-, szabó- és bádogosműhelyek, szatócsboltok, hentesüzletek cégtábláin fennhangon gyakorolva és hírlelve frissiben szerzett tudományomat. (Hogy aztán évvesztes létemre két évvel később az Eötvös utcai elemi iskola elsőseként az áldott emlékű Biky Sándor tanító bácsi keze alatt végigunatkozzam az olvasás-órák agydermesztő szótagolásait — hisz addigra én már meséket, verseket olvasgattam folyékonyan.) Ha már a tudománynál tartunk: debreceni diák voltam, ott jártam ki minden iskolámat. A négy elemi után szüleim az akkor még nyolcosztályos református gimnáziumba írattak. Első osztályfőnököm Kónya József tanár úr volt, magyar, latin, történelem, francia - sőt: a nagyobb diákok szerint még kémia — szakos, a párizsi Sorbonne egykori hallgatója, nagytudású, de földi javakban nem dúskáló, szerény és szelíd ember. Hallatlan türelemmel terelgetett bennünket, tíz-tizenegy esztendős bikficeket a tudás mélységei és magaslatai felé vezető rögös úton. Sajnos, csak röpke ideig. A következő esztendőben jött az államosítás. Tanáraink is kicserélődtek. A református egyház csak a négy felső osztályt tarthatta meg az új rend szerint, így én első gimnáziumi tanulmányaimat a Péterfia-utcai állami általános iskola nyolcadikosaként fejeztem be. (Abban az épületben jelenleg a Tanítóképző Főiskola működik.) Második középiskolám a Fazekas Mihály Gimnázium volt az úgyszintén patinás nevezetű, ám eléggé ütött-kopott Hatvan utcában, annak is a vége felé. Ide járt valaha Tóth Árpád, itt tanított Oláh Gábor. Az én időmben is jó iskola volt, sok diákját indította magasabb pályára. Országos hírű nevek közül hamarjában két emberé jut most az eszembe: Kocsár Miklós jeles zeneszerzőé, valamint Kapás Dezsőé, a néhány éve ereje teljében elhunyt — s íróként is figyelemre méltó - színházi rendezőé. Kiváló 1 A hagyomány szerint csak az számít igazán debreceninek, akinek a köldökzsinórját a város határában emelkedő Basahalmán belül vágták el. 50
