Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Fried István: Esterházy-pályarajz (Kulcsár-Szabó Ernő kismonográfiájáról)

hiába ügyködtek a cseh emigránsok, néhány protokolláris cikken kívül nem sok minden született. Korábban Ady Endre a szlovák, a horvát, a szerb és a román irodalomban futott be jelentős (mára azért elhalványult) karriert, Nyugaton a fordítások ellenére nem visszhangoztak versei. Esterházy Péter németül az igen jónevű Residenz Verlagnál (Salzburg) jelent meg, de sem a dél-amerikaiak, sem Milorad Pavic Kazár szótára idézettségét nem mondhatja a magáénak. Talán nem a fordítások számán múlt, még csak nem is a magyar és a magyarral rokonszenvező kulturális propagandán. Kulcsár Szabó irodalmi-befogadáselméleti megfontolásai figyelmet érdemelnek, fölvetik a magyar kritika bizonyos értelemben vett felelősségét is; a magam részéről azonban még Kulcsár Szabónál is óvatosabban fogalmaznék. Az új kritikai paradigma az új művektől támogatottan (kap)hat elfogadtatást: a kritika „autorizálhat” szerzőket és műveket, de fordítva is működik az irodalmi mechanizmus. S ha visszatekintve több esetben elmarasztalható is a kritikus, hogy nem figyelt föl egy új beszédmód artikulálódási kísérletére, hogy észrevétlen maradt az írónak az a törekvése, amely akár a korszerűnek ítélt hagyományt újragondolni vagy átértékelni látszik, a kritika és a kritikus lehetőségei korlátozottak (felelőssége nem!), s ami mai távlatból félreismerésnek tetszik, holnap már igazolást vagy felmentést kaphat (esetleg), hogy holnapután ismét tévedésnek tessék. Mindez az élő irodalom szüntelen módosulásaitól, a befogadási mechanizmusok állandó változásaitól, a nem egyszer az írók műveiben körvonalazott olvasói szerepek vállalásától függhet. Azt csak mellékesen és óvatosan írom le, hogy a XXI. századból (irónia következik: a posztmodern és a dekonstrukció klasszicizálódása korából?) visszatekintve egészen bizonyosan más jelentést vagy jelentésárnyalatot vesznek föl jelenlegi értelmezéseink, meghatározásaink. Azt hiszem, Kulcsár Szabó Esterházy-olva- sata nincs ellentétben az Esterházy igényelte olvasói szereppel (vagy e szerepek egyikével). Ezért érzem jogosultnak és méltányosnak a könyvnek azokat a részeit, fejezeteit, amelyek Esterházy vélt elbizonytalanodásáról, megtorpanásáról fejtik ki a szerző véleményét. Részben a Hrabal könyve utáni kötetekről van szó, részben a publicisztikáról. Az önmagában nemigen lehetne feltűnő, hogy Esterházynak ájul- dozó rajongói mellett (főleg néhány éve) zordon ítészei is akadtak, akik a följebb leírt jelenségek meglétében marasztalják el az írót. Kulcsár Szabó Ernő olyan olvasó, aki a maga elméleti előfeltevéseit szembesíti Esterházy szövegeivel, azokkal mintegy ellenőrizteti használhatóságukat. Valójában Esterházy saját szövegein méri le a kevésbé sikerűiteknek vélhetőkét. (Miért kellene tagadni, hogy Petőfi nemcsak csodálatos műveket írt, Goethe sem csupa remekműveket?) Hogy itt egy modor (önismétlését fedezhetjük-e föl, vagy egy még föltáratlan ösvény keresésének nehézségeit, s hogy ezek a vegyes, nem egyszer kellemetlenkedő fogadtatásban részesült könyvek egy újabb nagy(obb) mű műhelytanulmányai-e, netán valóban elbizonytalanodásról beszélhetnénk, a jelen pillanatban aligha eldönthető. Kulcsár Szabó Ernő Esterházy publicisztikájával kapcsolatban joggal emlegeti Kosztolányi és Márai példáját. Igaz, Kosztolányinak akad felejthető novellája, Rossz orvosa nem jó regény, tanulmányaiban, kritikáiban sok az esetlegesség. Márainak (szerencséje? Elválik!) újságcikkeiből csak a maga készítette válogatások jelentek meg kötetben (Műsoron kívül, a novellákat, cikkeket egyként tartalmazó Kabala, Vasárnapi krónika). Az Újság és a Pesti Hírlap, az Új Idők és még jónéhány lap-folyóirat átnézése után elmondhatom, hogy bár Márai van olyan író, aki megérdemli, hogy minden írását összegyűjtsék, legalább bibliográfiailag regisztrálják, szintén alkotott olyan regényt, novellát, cikket, amely messze elmarad legjobb műveinek színvonalától. Ezen az alapon nem róható föl Esterházynak, ha időnként nem mestermunka kerül ki kezéből. Ennél fontosabb és lényegibb, amit a két íróval való szembesítéssel Kulcsár Szabó megállapít:

81