Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Monoszlóy Dezső: A belső és a külső táj szimbiózisa (versek)
Irány Amikor a vonat elindult szemügyre vette az állomást hét és fél nap múlva ugyanide ér most délelőtt van akkor este lesz ha a megvilágítás nem elég erős a külső peronon a FELIRAT alig kibetűzhető megjegyezte az első megállóhelyet tudatosította ez az utolsóelőtti lesz így figyelt sokáig visszafelé nem vette észre ezalatt a felröppenő két fácánkakast a mellette elfutó házakkal megszórt dombokat a hegyre kapaszkodó kacskaringós utat néhány várromot a zölden barnán kéken világító fák hegyét egy idő után zavarba jött hová utazik odafelé vagy idefelé Kuruttyol az unka béka emlékszel még ugye néha egy nádasban töltött éjre arra a sok rezgő neszre nádsípokon zúgó dzsesszre amit a szél egyre fújt fejünk fölött mint a pókok fényességből szőttek foltot lángpotrohú csillagok és a vízben cuppanóan smaragd szín csillant a tóban játszó halak pikkelye árny moccant mint tollas állat s göndör hajú glóriádnak indián fejdísze volt nádasban 43
