Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Fodor Sándor: Csodák földje
idő körülfogta is, hogy vádaskodón meggyűlöltesse velünk őt: vajon a köveidet megehetik-e a bennrekedt éhezettek? — nevetett az arcába. Én azonban leszegtem a fejem, és a földre néztem, hogy ne lássam a Város zavarát. De nem vágytam el se Párizsba, se Londonba vagy Rómába. Hiszen szülőt nem választhat magának az ember. Ami pedig a többit illeti: tudtam, hogy még a sírköveken is találok két-három szem szilvát vagy pirosbelű körtét, mert Kolozsvár szeszélyes lakói még a Házsongárdot is teleültették gyümölcsfákkal... Fodor Sándor CSODÁK FÖLDJE c ondolatban, szóban, írásban már sokszor eltöprengtem azon, vajon egészen pontosan mi köt engem oly eltéphetetlenül, annyi örömet adón, de fájdalmasan is Erdélyhez, azon belül szülőföldemhez, Csíkhoz, hogy tovább szűkítsem a kört, szülőfalumhoz, Csíksomlyóhoz és környékéhez. No, természetesen mindaz, amit a szülőföldjükről valló írók már elmondtak: A gyermekkor, a szülői ház, Édesanya kedves, és Édesapa szigorú alakja (bár az én esetemben fordítva volt, inkább Édesanyácskám volt szigorú hozzám, még ötven éves koromban is helyezett kilátásba pofont — (bár soha az életben nem pofozott fel), a Nagyszülők — az én esetemben Nagymamám — emléke. Azután az „Alma Mater” - amelyről semmi imponálóan rendhagyót nem mondhatok, mert a Csíkszeredái rom. kath. főgimnáziumot történetesen szerettem diáktársaimmal, tanáraimmal együtt — és ők is kedveltek engem. A csíksomlyói kegytemplom, de főként a ferences rendház, gyermek- és ifjúkori gyóntatom, a boldog emlékezetű P. Hajdú Leánder almaillatú cellájával, ahol nem is tudtam szinte, hogy bűneimet vallom meg, csak nagyon bizalmasan beszélgettünk, végül pedig az atya - feloldozott. Itt alakult ki bennem a tudat, hogy tartozom valahová, mégpedig ahhoz a néphez, amely annak idején több tízezrével, manapság már két-háromszázezres tömegben gyűl össze szülőfalumban, pünkösdkor a hagyományos csíksomlyói búcsúra. Anyanyelvemet is itt tanultam meg (nem annyira német származású^ magyarul akkoriban még hibásan beszélő Édesanyámtól), mint inkább Édesapámtól, a barátaimtól, környezetemtől, majd nagyobbacska gyermekkoromtól Arany Jánostól is, akinek előbb rövid elbeszélő költeményeit faltam, majd a többit, mindent, amit írt, hogy öreg koromra balladái mellett horgonyozzak le, ezeket olvassam, újra meg újra. Akkoriban, gyermekfejjel Csíksomlyón Aranyt olvasva még nem tudtam, hogy valójában Babits, majd Weöres, Nagy László és Pilinszky befogadására készülök. No, de szóltam már erről is. Úgyszólván mindenről írtam, ami szülőföldemhez, szülőfalumhoz köt. Arról is, ami Kolozsvárhoz, a Kincses Városhoz - ahol immár idestova ötven éve élek — és amelyet egyre kevésbé szeretek. Mindössze néhány barátomhoz ragaszkodom itt, ünnepélyes hangulatú templomaihoz - de mindenekfölött ahhoz a pár 4
