Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Mohai V. Lajos: Széles látómező, megbízható arányérzék (Ecsetvonások Poszler Györgyről)
Poszler széles látómezején a kritikai értelmezés nyitja meg a „további utakat”, ez gyakorol bizonyos vonzerőt olvasójára; de keveseknek adatott meg a belátásnak az a megengedő, megalkuvást hírből sem ismerő kisugárzása is, melyet a rátalálás sűrűsödő és fokozódó szenvedélye táplál. Hogy Poszlernek érzéke van ehhez (s a hozzá társuló emberi emelkedettség fölidézéséhez) azt szorosan összetartozó Babits-esszé- iből érthetjük meg — talán minden másnál letisztultabb közelítéssel. Mit adott Babits a magyar irodalomnak, irodalom- és köztörténeti gondolkodásnak? — ez a kifejtendő alapkérdés. Európaiság és magyarság, „magyaros európaiság” miért ötvöződhetett nála, Babitsnál oly természetességgel, kikerülhetetlen történelmi, mentalitásbeli ütközőzónák után, kérdez tovább az esszéíró, s van-e gondolkodásbeli, cselekvésbeli modell, amely épsében tarthatja az embert? Lehet-e művészi út, amely megőrizheti még egyáltalán az alkotó kényes szuverenitását s személyiségének más számára is vonzó integritását? Figyeljünk oda: ez érinti legmélyebben a tanulmányírót; ezért szól Babitsról az alkotóról és az őt övező nehéz időkről, a műről és a művet létrehozó érzetekről, érzületekről, árulkodó feszültségekről. S arról, ami mindehhez hozzátartozik: nagytörténelem és intimszféra régiesen elegáns, de azért bonyodalmas kapcsolatáról, magyarságról, sorsról (két háború között) és a sorsot valamiképpen végzetszerűen beteljesítő egyéni küzdésről, a rákbeteg drámájáról. Szögezzük le: nem könnyű olvasmány az apró mozzanatokból összeálló irodalomtörténeti kép, de kinő belőle a szellemi ember portréja, mely az ér- tekezőnek kimondatlanul is ideál- és mintakép — sőt bizton állíthatjuk, mérce. (Hadd toldjam meg egy személyes vonatkozással: magam már ahhoz a bizonyosan hézagos iskolázottságú korosztályhoz tartozom, amelyik megletősen nehezen lelte meg (ha egyáltalán meglelte) az utat a Babits-féle költészethez, gondolkodói irányhoz, emelkedettséghez és magatartáshoz; egyszóval ahhoz, ami féltetten babitsi a magyar irodalomban. Ez a körülmény, hála Rába Györgynek, Németh G. Bélának - hogy csak a nagy teljesítményeket vegyük számba — megváltozott; a száznyolcvan fokos fordulatból Poszler György alaposan kivette részét). Abból, ami a füzérszerű Babits-óriásszövegekben [Magyar glóbusz vagy európai magyarság, (Vázlat Babits magyarságtudatának irodalomtörténetéhez), Test és lélek - moralitás három felvonásban, (Széljegyzetek Babits beszélgetőfüzeteihez), Az írástudók hűsége, Babits: Esszék, tanulmányok], sejtjük, tudjuk: az értekező valójában magáról is beszél; és magát szűrőként használva, azokról, akik két lépéssel Babits, egy lépéssel az újholdasok után jöttek, tehát megnevezetlenül is a liberális értékvi- lágú polgári értelmiségiekről van szó. Közülük például Sándor Ivánról, kivel a kevéssé szerencsés közös égbolt alatt összejöhetnek - a komoly tollú regényíró a komoly tollú esztétával. Ezért sem feledhető az egyes szám első személy mellé odagondolandó nemzedéki, évjáratbeli többesszám ma - kételyekkel terhes rendszerváltozás után, nehezen körvonalazható ezredforduló táján. Nem kell búvár hozzá, hogy a sorok mélyére ássunk: „(...) ez pedig a feladat rezignált pátosza és újfent a remény” - fogalmaz sarkosan Poszler. A tényszerűen irodalomtörténeti, esztétikai, kulturfilozófiai összefüggéseken túli odafigyelés és kíváncsiság munkálkodására szembeszökő példa A fényjelek (1995) című gyűjtemény elegánsan felnövesztett nyitószövege, A Költészet Szelíd Hatalma mellett (ez fölfogható olvasmányélményeinek minta-katalógusaként: Catullus, Goethe, Vörösmarty, Babits, Krúdy), a könyv utolsó dolgozata, a két szárszói találkozóról szóló érzékeny és szigorú elemzés. Egyből látható lesz, hogy Poszler miként fogékony akár esztétikai, költői értékek iránt, akár történeti és/vagy napi-ideológiai pillanatképek iránt. Nem csupán memoralizálója, és analitikus tényrögzítője a vizsgált jelenségeknek, hanem jelentékeny oknyomozója, sőt minden esetben belső át- élője. Amit ír, fölényes magabiztossággal felel meg ama komolyan vett „tudományos 70
