Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Mohai V. Lajos: Széles látómező, megbízható arányérzék (Ecsetvonások Poszler Györgyről)
Mohai V. Lajos Széles látómező, megbízható arányérzék (Ecsetvonások Poszler Györgyről) w an abban valami megindító, ahogyan Poszler György késleltetett indulásról beszél az Eszmék, eszmények, nosztalgiák (1989) c. tanulmánykötetének rendhagyó nyitányául szolgáló önéletrajzi inteijúban; hiszen az olvasó ma már nem érezheti a pályakezdés zavaró körülményeinek nyomát, sőt bátran gondolhatja, hogy a tudományos közélettől távol, a vidéki középiskolai tanárság egyébként mostoha körülményei között elindított életmű egyedi karakterének és mentalitásának kifejlődéséhez még talán hozzá is tett a kirekesztettség hangulat: így szellemi tájékozódását tágasabban jelölhette ki, mint az erős központi irányítás hálójában vergődő kutatók többsége az ötvenes évek végén és a hatvanas évek lefojtott konszolidációjában. A tényleges, valódi kibontakozás aztán a hetvenes évek közepétől, a tüzetes Szerb Antal monográfiától szinte már magától jött: ekkorra az értekező mindannak birtokában volt, ami későbbi szellemi növekedését (igen: a növekedését) meghatározta: útbaigazító filozófiai és esztétikai rendszerek ismeretének, mélyenszántó irodalomelméleti műveltségnek, világirodalmi és történeti tájékozottságnak, és régies műszóval: magyar irodalomismeretnek. A kialakult vonzalmak így erős szakmai keretek között törhettek újra meg újra fölszínre: a részletező Szerb-pályakép után műfajtörténeti-műfajelméleti panoráma készült a XIX. század második felének regény-epikájáról (A regény válaszútjai, 1980), aztán vaskos könyv a költői műfajok természetéről Hegelnél és Lukácsnál (Filozfóia és műfajelmélet, 1988). Közben pedig gazdag tematikájú tanulmánykötet irodalomelméleti gondolatainak lerögzítése, lehetséges monográfiák, átfogó tanulmányok, esszék előképeként. {Kétségektől a lehetőségekig, 1983) Bizony Poszler olvasóját a székhez szögezi a tanulmányokból áradó műveltség, kvalitás, szellemi jelenlét. Főleg, ha látja: az auktor nem elégszik meg a tudományszakok határokkal megvonható területével, nem csak egy-egy diszciplína interpretációs esélyével kíván élni, hanem azon tépelődik, hogy a művészet és a tudomány eszközeivel mi fejthető föl, mi érthető meg a mai ember sok árnyalatot képező és magába fogadó világképéből és világából. Látómezejébe fogja például a modern lélektant vagy a még modernebb fizika tudását - műfaji támpontja talán ezért lehet az esszé, melynél a tradíció nem megkövesedett forma, hanem szétterített háló, a tűnődő jellem eszköze. Rá igazán áll Barányszky-Jób László finom körülírása: >rA türelmetlen modern ember tanulmányi műfaja az esszé. Kísérlet. Minden gondolkodás kísérlet tulajdonképpen. S csak akkor gondolkodás, ha kísérlet. Valaminek megoldási kísérlete. Valaminek, ami izgató rejtély. Nem baj, ha nem jár végleges eredménynyel; nagyon megnyílt a világ, végtelen a horizont. Minden felismerésnek inkább csupán indító, mintsem bizonyító ereje van. Csupán felbátorítja, megindítja a gondolkodást, felajzza, további utakra. Végtelen távlatokat nyit.” 69
