Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)

- Van - mondtam olyan hangon, hogy egyból megértette, jobban teszi, ha effelól nem faggatózik tovább.

Csámcsogva, már élvezettel rágta el az utolsó falatokat, és az agya is beindult.- Mudrinszki Ozren a világ legjobb és leghasznosabb pékmestere.

— Érti a szakmáját. Meg aztán kétszer elmentem a házába a vasbottal.- Nem úgy néz ki, mint aki megijedt a vasbottól. Bizonyára tartozik magának valamiért.

— 0 pisztollyal jött hozzám. Kölcsönösen tiszteljük egymást.

A Kis Kőműves felállt, nyújtózkodott, ropogtatta a csontjait, mint aki nagyon mély álomból ébredt. Csúnya álmai voltak, ő maga sem értette, hogy miért szálltak rá ezek az álmok.

— Terusnak ne mondják el, hogy mennyire be voltam rézéivé. Megutálna.- Szeret téged - mondta Rézi.- A háborúban, a fronton nem féltem.

— Kevés ideig voltál a fronton, nem kérgesedéit meg igazából a lelked — mondtam. - Meg aztán győznötök kellett volna. A győztesek nem félnek semmilyen községházán.

— Győzni akartunk. De olyan sokan voltak...- Tudom.

— A háborúban nem győztünk, legalább nézzünk utána, hogy mi van itthon. Törődnöm kell a családommal. Gondoskodni fogok róluk, becsülettel, esküszöm.

Kezet nyújtott, a tenyere száraz volt, mint a tűzifa, vagy mint a bátor emberek tenyere. A Kis Kőműves ismét a régi izgága, kemény legény volt.

— Még egyszer köszönöm az életemet. Mindig hálás leszek magának, de többé már nem fogok hálálkodni. Sietnem kell, sok dolgom van, el kell rendeznem a családomat.

— Költözzetek hozzánk, amíg a tisztek a házatokban vannak. Ne szoroskodjatok Ifjúéknál.- Majd meglátom.

Indulni készült, Rézi is mozgolódott.- Elmegyek Matyival. Hátha segíthetek.

Magára kapta a kabátját, elmentek mind a ketten. Egyedül maradtam a házban, a konyha és a szoba egyre nagyobb lett, Lusztig Kornél tányérrózsa alakú sárga faliórája egyre hangosabban ketyegett, és ahogy a mutatók haladtak, úgy éreztem, hogy a fejemben harangozza a pontos időt. Elővettem a citerát, az asztalra tettem, játszani kezdtem.

Simogattam a húrokat, alig értem hozzájuk a lúd tollal, a tányérrózsa harangozása ellen muzsikáltam egészen halkan, és a Csoszogó Török családon gondolkoztam. Öten voltak, István, Sándor, Pál, Adám és Anna. Anna nem sokat számított, férjhez ment, mint minden rendes lány, kiment a családból, maradtak hát négyen. Próbáltam okosan rendezgetni az emlékeket. István és Sándor megjárta Brazíliát, Pál Franciaországot, Adám a börtönöket. Aztán megint összegyűltek ezek az öblöshangú, nagyerejű férfiak, egy ideig, elég rövid ideig, örültek egymásnak és az életnek, majd elindultak a föld alá. István és Adám már a pokolban égtek. Reméltem, hogy Sándor és Pál még velem együtt a földön marad valameddig. így is történt. Török

42