Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)
Ádám halála után nem háborgatták a két megmaradt Csoszogó Török fivért, de asszonyaik csak lányokat szültek, kivesztek a családból a szép termetű férfiak. A lányok meg máshová mentek. Nem nekik játszottam akkor a nagyra nó'tt házamban. Azon tűnődtem, hogy vajon a citera hangjai milyen mesz- szire hallatszanak el, és tudtam, hogy Török Ádám életem végéig hiányozni fog. Pogány természetű, komisz ember volt, de régóta összeharátkoztunk. Megígérte, hogy megvár a pokolban az első' tüzes kemencénél, addig azonban hiányozni fog. A sárga számlapú falióra ellen cite ráztam, nem érzékeltem az időt, elkalandoztam, mint valamikor fiatal koromban, amikor még a Virágos Katona nyomdokain jártam mindenféle szép helyekre. A szép helyek is hiányoztak. Hangos ajtócsapásra riadtam fel. Rézi állt előttem kipirult arccal és csillogó szemekkel, és szokatlanul kapkodva, zavarosan beszélt.- Mégis jó napunk van! A tisztek már ciheló'dnek és én találkoztam Salajics Sztojánnal. A Szívnél találkoztunk.- Hol vannak Terusék?- Visszaköltöznek a házukba. Képzeld, a Kis Kőműves, amióta ismét ember lett belőle... Szóval, amikor nem szarja össze magát... Arra a napra már nagyon elegem volt a zagyva beszédekből. Ráförmedtem a feleségemre:- Vesd le a kabátodat és üljél le! Elhallgatott, levetette a kabátját, leült az asztalhoz, az arca még mindig piros volt.- Mondjál el mindent szépen sorjában és normálisan. Normális beszédbe kezdett.- Átgyalogoltunk a Rajcsúrba Ifjú Sándorékhoz. Az asszonyok körülugrálták a vejünket, Terus most örömében sírt. A Kis Kőműves átment a házukba, sokáig ott maradt. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de rábeszélte az orosz tiszteket, hogy költözzenek máshová. Lehet, hogy amúgy is elmeno- ben voltak, mindenesetre magam is láttam, hogy elkészülődnek onnan. Terusék még ma visszaköltöznek a házukba. Boldogan indultam hazafelé, és aztán a Szívnél újabb boldogság ért. Megtudtam, hogy Bözsiék Okéren vannak.- Ki mondta?- Találkoztam Salajics Sztojánnal. Az apjával együtt gyerekeskedtünk a főutcában, amikor az a szerencsétlen pékségünk tönkrement, később is gyakran összefutottunk az utcán vagy a piacon, a fiát is megismertem. Hosz- szú, sovány legény, kicsit hajlott háttal jár, mondtam is neki, hogy húzza ki magát, már csak azért is, mert egyenruha van rajta. Megálltunk a vízesés fölött, sokáig beszélgettünk. Kiderült, hogy ő az ókéri gyűjtőtábor parancsnoka. Valójában az egész falu egy nagy gyűjtőtábor, az ókéri svábok közé bezsúfolták a verbászi, torzsai németeket, meg néhány szenttamási családot. Bözsi is ott van a két gyerekkel, ott vannak Jungerék, Kohlmayerék, Schladték....- Bözsiék tehát élnek.- Élnek és éheznek. Ott mindenki éhezik. Az idős emberek sorra meghalnak. A fiatalabbak sem bírják már sokáig. 43
