Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Tornai József: Isten története (esszé)

Tornai József Isten története >A JL művészet tárgya: a boldogtalanság.” (Füst Milán) De nem az egyén boldogtalansága! Az emberiségé, az összes homo sapiensé, az egészé, mint fajé. Az egyéni lét még lehet boldog is: valamilyen véletlen csoda foly­tán még kikerülhetjük a föld és a sors csapdáit. De az ember boldogtalanság­ra van ítélve. Mint rész, mint időbe-vetett, mint ismeretekre kényszerülő, mint szabad, és mégis lét-rab: nem lehet csak szenvedő, valamiből kizárt, éhes-szomjas létező. Aki azért keresi az istent, a titkot, mert az titok marad. Elkezdődik. És most elkezdődik halálig-siettető bolyongásom. Nem lesz megállás, mint Lawrence: Aki a szigeteket szerette című novellájának hőse sem nyugodhatott meg, míg a téli hullámok meg a hó el nem borította-mosta kunyhóját az utolsó, a legkisebb szigeten. Én is elköltözöm ebből a lakásból egy kisebbe, mostani kapcsolataimból még reménytelenebbekbe: így futva végső versemig-eszmélkedésemig. *** Elmélkedés, vonaton, a vizet nézve. Miért kell még ráadásul lemondóan, sőt önmegtartóztatóan élnünk, ahogy akár a buddhizmus, akár a keresz­ténység, valójában az összes régi moráltanok hirdetik? Hiszen éppen eléggé összevissza, megoldahatatlan világba lök bele valamilyen ismeretlen kéz. Miért kell akkor még a lehetséges örömöktől és élvezetektől is elhúzódnunk? Miféle hatalom teremti meg ezt a képtelen egyensúlyt: átok a sors, és akkor még éljünk úgy, mint az aszkéták vagy a puritánok? Milyen isten volna az, aki ilyen „arányérzéktelenül” ítélne meg minket? Isten különben is elrejtőzik, a legfontosabb dolgokat nem árulja el nekünk soha. Honnan tudhatnánk például, mi történik lelkünkkel-szellemünkkel a halál után? Minden erre vonatkozó teológia csupán úgynevezett „kinyilat­koztatás”, vagyis hagyomány, dogma, némelykor, mint a brahmanista rein- karnációs elmélete, logikus, tiszta gondolatmenet, de lehet, hogy csak ennyi, nem több. Ülök a vonaton, fut velem a Balaton-part, s tudom: nem jutok ki az egye­temes labirintusból. 15

Next

/
Thumbnails
Contents