Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Vekerdi László: "A teljesség igénye nélkül" (Szekér Endre: Buda Ferenc)

vak aranypénzeit csillogtatja meg.” Vonzások, választások, hivatkozások erdejében vezet biztos szemmel Szekér Endre, s az olvasó végre kezdi sejteni, hogy mi a különbség a „hatás” és az „otthonosság” között a poézis nagy erdó'ségeiben és pusztaságain.

A poézis eszköztára

Ez a hivatkozási-otthonosság egyaránt vonatkozik a vers „szövegére” és „külsejére”, hogy a „tartalom” és „forma” teljességgel értelmetlen megkülönböztetését elkerüljem. Ahogyan például végig kísérik Buda poézisét — nemcsak a kezdő' költőét, amit más is észrevett már - népdalra hivatkozó megoldások. Ahogyan például a Lennék kisgyermek című versét „rejtett szálak kötik össze József Attila verseivel”, (42.) de közvetlen hivatkozás a „Kiskacsa fürdik fekete tóban” formavilágával és hangjaival. Vagy ahogyan ismételten figyelmeztet Szekér Endre az alliteráció - s megint épp a népdalhoz hasonló — jelentésére és jelentőségére Buda verseiben: „Biztatja magát, hogy számoljon be a »kínkeserves kapavágásokról« / most keményen kopognak a k hangok alliterálva/.” „Keményen kopognak az első sor alliterálásai / Késem van, kutyám s kenyerem.«/” Vagy ahogyan a börtönudvaron hangzik a Séta: „Ehhez a sétához illik a »sziszegő« alliterálás: »szeme előtt a szürke smasszerek«. (Érdemes visszagondolni Arany János Szondi két apródjában lévő hasonló hanghatásra: »Idekinn hideg éj sziszeg aztán!«) Vagy ahogyan a Rendben „Rőtcsillagos, komor, kövér / tankok teremtenek nyugalmat.” „Az alliterálás most sem egyszerű játék, hanem komoly valóság: recseg-ropog a harmadik és a negyedik sor néhány mássalhangzója (»r«, »cs«, »k«, »t«). A tankok tapossák ki a »nyugalmat«, most már igazi a csönd. Az Arany János versből, A walesi bárdokból ismert »néma tartomány« ez.” (68-69.) Rengeteg példát lehetne még sorolni, Buda alliterációs művészetének Szekér Endre csodálatos ismerője és méltatója. De otthonosan mozog a „hagyományosabb” területeken is, például a vas-összetételű szavak hermeneutikájában. Ám itt is túllát a Buda-elemzéseknek ezen a kedvenc és legkidolgozottabb területén. Azt vizsgálja inkább, hogyan és miért vált Buda poézisában a Vas-világ egyszercsak Kő-világra; hogyan fogynak el a vas-összetételű szavak és szaporodnak el vagy válnak súlyosakká a kő-össztételek. „Vizsgáljuk meg, hogy a későbbi Buda- kötetekben milyen mértékben találhatunk vas-összetételű szavakat! A Holt számból búzaszál című kötetében visszaszorul a »vasvilág«, ritkán jelennek meg a »vaslapok«, a »vascsárdás«, a »vaslánc« a Tanya-hazámban. A Kormos Pistának küldött levélben arany őszidő van. A későbbi versekben szinte eltűnik a »vas«, helyette jött a »kő«, »fagy« stb.” (113.) Azaz nem csupán egyetlen, mégoly gyakori szó szerepére és összetételeire kell figyelni, mint inkább „kulcsszavakra”, amelyek bevilágítják a költő versvilágát, nem statisztikai értelemben, hanem a szavak fénye, sugárzása miatt. (115.) Amit viszont a versben elfoglalt helyük teremt meg, s a különféle költői eszközök, mint az alliterációk, a rímek, a mondatok és a sorok futása, „a versszöveg megszerkesztése, megformálása” (118.) ragyogtat fel. S tart egyszersmind mindig szigorúan és elszántan földközelben.

87