Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Vekerdi László: "A teljesség igénye nélkül" (Szekér Endre: Buda Ferenc)
Vekerdi László „A teljesség igénye nélkül” Szekér Endre: Buda Ferenc A Wi. JL teljesség igénye nélkül...” szokták kezdeni a kritikusok- irodalomtörténészek a recenzióikat-tanulmányaikat egy ilyen bonyolult, egyetlen szétszakíthatatlan egészként megformált, adatokkal és vonatkozásokkal zsúfolt műnek az elemzésekor, mint amilyen Szekér Tanár úr Buda Ferenc-e. És természetesen álszerénységük azt takarja, hogy amúgy azonban fején találták a szöget, alkalomadtán kiigazították-kioktatták a szerzőt, persze a „teljesség igénye nélkül”, maradt még ott rejtve hiba elég. Jelen recenzens épp ellenkezőleg, a teljesség igényével szeretne szólni Szekér Endre remekéről, és bevallván az igényt meg-nem-közelítő tökéletlenséget, a tévedéseket beleértve. Már csak azért is, mert az elemzés szükségképpen és műfaji adottságából - eredendő korlátáiból — következően többé vagy kevésbé természetes elemekre kénytelen bontani a felbonthatatlant. S akkor már jobb a skatulyázást nyíltan vállalni, semmibe véve a ma szörnyen, sőt posztmodernül divatos neoretorika szabályait, pace Heidegger, Derrida, Szegedy-Maszák, Hankiss Elemér, Kulcsár-Szabó Ernő és mind a sok posztmodern holisztikus. Fogadtatás Szekér Endre mindenkit idéz, aki valaha valamennyire is értelmes kritikát vagy esszét írt Buda Ferencről, ez pedig irodalmár-mezőnyünk jó nagy részét lefedi, Ágh Istvántól Zimonyi Zoltánig, de bár ismeri és néhány találó szóval ismerteti is az írásokat, szerencsére csak nagyon ritkán, mondhatni kivételes esetben vesz át tőlük valamit vagy pláne követi őket. (Ilia Mihály, Zalabai Zsig- mond, Ágh István, Utassy Joe, Görömbei, Olasz Sándor, Fűzi László, fülszövegek ilyen kivételek). Az irodalom teljességre törekvő felsorolása így inkább a recepcióanalízis eszköze, mintsem a kritikáé-elemzésé. Például Buda első könyvének a Füvek példájá-nak esetében: „A verskötet - manapság szinte elképzelhetetlenül — nagy és jó kritikát kap. Kovács Sándor Iván nagy tehetségű költőnek nevezi (Tiszatáj), Nádor Tamás költői képeinek különös természetességéről ír (Új írás), Bényei József versszerkesztésének mesteri megoldását említi meg (Napjaink), Juhász Béla a felfelé gördülő kő szimbólumára utal (Alföld), Ladányi Mihály a szegénységgel való rokonszenves azonosulását emeli ki (Élet és Irodalom), Horgas Béla a meggyötört sorsból való felülemelkedést figyeli meg (Kortárs), Kiss 84
