Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Fried István: Értékrendszerváltás? Új kanonizáció? (A Kalligram Kiadó Tegnap és Ma sorozatáról)
Fried István Értékrendszerváltás? Új kanonizáció? (A Kalligram Kiadó Tegnap és Ma sorozatáról) Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár - Ha [elülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár, Változik a világ: gyengül, ami erős, És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt. (Arany János) 4 JL Kalligram Kiadó működési helye szerint szlovákiai magyar kiadó. Ugyanakkor örvendetesen feltűnő' tevékenységi területe szerint akár „összmagyarnak”, akár kelet- közép-európainak, közép-európainak is nevezhetnéd. S bár nem előzmény nélküli irodalmi intézményeink történetében, viszonylag csekély azoknak a nem fővárosi kisebbsé- gi/nemzetiségi/szomszódos országokbéli institúcióknak a száma, amelyek befogadják (nyelvileg) az egész magyar nyelvterületet, az érdeklődést tekintve meg az egész régiót. Hirtelenében a két világháború között érdemesen munkálkodó Szépmíves Céh meg az Erdélyi Helikon dereng föl szép példaként; a múlt században erdélyi kiírású pályázatra született meg Katona József Bánk bánja, (ha máig kevéssé valószínű is, hogy valóban megérkezett-e Döbrentei Gáborhoz), századunkban pedig többek között Szerb Antal magyar irodalomtörténete. Nem mondhatjuk tehát, hogy bizonyos nem fővárosi, kisebbsé- gi/nemzetiségi/szomszédos országokbéli magyar intézmények csupán szűkebb értelemben vett regionális feladatukat látták el (amennyiben nem akadályozták külső erők annak ellátását); a kilépés az olykor önként, máskor kényszerültén fölismert korlátok és önkorlátozások kisvilágából rendszerint a nemzeti/anyanyelvi kultúra átértelmezésével, ezen belül pedig az irodalmi/kritikai vállalás új felfogásával kapcsolódott-kapcsolódik össze. Illetőleg az újragondolt hagyománytudattal: mely szerint a regionáhs, kisebb tájhaza örökségére való állandó reagáláson kívül olyan hagyománytörténésben vesz-vehet részt tevőleg a kisebbségi/nemzetiségi/szomszédos országokbéli intézmény, művelődési/irodalmi rendszer, amely egységes szövegként reprezentálja részint az anyanyelvi/irodalmi múltat, részint a tágabb értelemben vett régióval létesít folyamatos párbeszédet. Az Erdélyi Helikon például többek között lapszemléivel tudatosította, melyek azok a kulturális területek, amelyeknek fejleményeit ísmerni/ismertetni véli feladatának, mivel ott önértelmezését, önmeghatározását segítő párhuzamos helyeket fedezhet föl. Olyan, tág szemléletű magatartás testesül meg ezekben a lapszemlékben, amelyeknek tapasztalata a világirodalmi vagy legalább is polikulturális tudat artikulálódását teszi-teheti lehetővé. Ami egyben annyit is jelent, hogy a kisebbségi/nemzetiségi/szomszédos országokbéli magyar kultú- ra/irodalom képviselője nem hajlandó beletörődni abba a szereposztásba, amelyet részint a többségi irodalom/kultúra képviselői határoztak meg, részint az irodalmat/kultúrát szűkkörű szempontok szerint felfogó teoretikusok. Pontosan érzékelhető az a fajta kitörési kísérlet, amelyről följebb volt szó, abban a beszélgetésben, amelyet Fonod Zoltán folytatott Szigeti Lászlóval, a Kalligram igazgatójával. Szigeti László elhatárolja magát és kiadói szándékait az „öngettósító létezésmód” bárminemű vállalásától, kiváltképpen apológiájától, ennek következtében a sajátosság méltóságának tézisét (gondolom tovább Szigeti 63
