Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

— Maris kivasalta az ünneplő ruhámat, meg a fehér ingemet is, és elhozta a nádasba. Rendes asszony. Kicsit zajos életet élt fiatal korában, de amikor megállapodott mellettem, végig tisztességesen viselkedett. Sírt, amikor eljöttem a nádasból.

— A nádasban rejtőzködtél?

— Jó búvóhelyet csináltam ott magamnak, a pézsmapatkányok között. Sohasem találtak volna rám. Dehát elő kellett jönnöm, megfürödtem és szépen felöltöztem, ahogyan ez minden rendes embertől elvárható.

— Hová készülsz a szép öltözékben? A templomba vagy a pokolba?

— A pokolba. Ott várok rád. Ne siess túlságosan, odalent áll az idő, és én türelmes vagyok, itt meg forog a világ, rendezd el a dolgaidat emberi módon, aztán gyere utánam, az első tüzes kemencénél megtalálsz. Rézire nem számíthatunk, mert a tisztességes asszonyok a mennyországba kerülnek, nagyon messzire tőlünk. De néhány rosszfajta nőt majd kapunk magunk mellé, és szépen elleszünk velük.

— Mi a fenének bújtál elő a nádasból? - csattant fel Rézi. — Lapulhattál volna még egy ideig a pézsmapatkányok között.

Eddig valamennyien úgy beszéltünk, mint a holdkórosok, mintha félálomban, vagy éppen ébredezve motyognánk. Török Adám most egyszerre normális hangra váltott.

— Nem hagyhatom, hogy miattam kiirtsák a családomat. Istvánt halálra kínozták. Most Sándort akarják bevinni. Veszettül forog velem a világ. Feladom magam. Maris elmesélte, hogy miket csináltak Istvánnal. Tüzes vassal sütögették a talpát, kitépték a körmeit, közben mondogatták neki, hogy jajgasson minél hangosabban, hogy az öccse meghallja.

— Nem jajgatott — mondtam. — Ott voltam akkor este a községházán. István hangos szó nélkül ment át a másik világba.

— Kemény ember volt. De én sem vagyok akárki. Én sem fogok jajgatni.

— Keserves és hosszú utad lesz a pokolig.

— Tudom. A gyáva emberek összerondítják magukat, ha bajba kerülnek, és éppen ezért kegyetlenek lesznek, ha kikászálódnak a saját mocskukból.

— Megkínoznak.

— Annál jobban örülök majd a pokolnak. És türelmesen megvárlak téged, és még néhány rendes embert azon a jó meleg helyen.

A beszélgetés kezdett megint álomkórossá és értelmetlenné válni, gyorsan mondanom kellett valami látható butaságot.

— Szép fényes csizmákat húztál a fehér inghez.

Török Ádám felrakta lábait a mellette lévő székre, megsimogatta a kisuvickolt csizmákat, és akkor láttam, hogy a kisujján ott van a smaragdköves pecsétgyűrű.

— Ezt találtam a Váry kastélyban. Mire odaértem, a cselédek mindent elhurcibáltak. Az ágy alatt találtam meg a csizmákat. Váry János nagynövésű ember, a csizmái éppen jók a lábamra. Kár, hogy kivesznek innen a nagylábú, széptermetű emberek. Váry János elmenekült valahová messzire, én meg feladom magam reggel, aztán leballagok a pokolba. Maradnak a görbelábú, édesbeszédű citerások, akik majd megpróbálják elsimítani a devecseri dombokat és kiegyenesíteni a dűlőutakat. Még jobban elcsúfítják ezt a tökéletlen világot.

37