Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Szabó Ildikó - Horváth Ágnes - Marián Béla: Történelem és politika a főiskolások állampolgári kultúrájában (Empirikus vizsgálat két kecskeméti főiskola hallgatói körében)

magas aránya különösen két ország: az Egyesült Államok és Magyarország háborús részvételét illetően. A tanítóképzősök egynegyede úgy tudja: Magyarország a Szovjetunió szövetségese volt, az Egyesült Államok pedig az ellenfele.

Annak ellenére, hogy a műszaki főiskolások számára a történelem nem volt felvételi tantárgy, sokkal jobban eligazodnak a második világháborús szövetségi rendszerben, mint a tanítóképző hallgatói. A szövetségeseket és az ellenfeleket szinte azonos arányban ismerik. Míg a Szovjetunió három szövetségese közül a tanítóképzősök 26 százaléka egyet sem tudott beazonosítani és csak 52 százalékuk adott mindhárom esetben jó választ, addig náluk az előbbi arány csak 11 százalék volt, az utóbbi viszont 78 százalék. És míg a tanítóképzősöknek csak a 43 százaléka ismerte föl mind a négy tengelyhatalmat, addig a műszaki főiskolásoknak a 70 százaléka. A tanítóképzősök átlagosan 4,8 országot azonosítottak be helyesen (átlagosan 1,9 szövetségest és 2,9 ellenfelet), a műszaki főiskolások pedig átlagosan 6 országot (2,5 szövetségest és 3,5 ellenfelet).

A két főiskola hallgatóinak ismereteiben meglévő különbségeket mindenekelőtt a nemek szerint különbségekkel magyarázhatjuk. Úgy tűnik, a háború kérdéseiben elsősorban a fiúk az illetékesek. A lányok mindkét főiskolán kevesebb jó választ adtak. A műszaki főiskolás fiúk átlagosan 6,1 országot (2,6 szövetségest és 3,6 ellenfelet) ismertek fel helyesen, míg a lányok 5,2-et (2,2-et, illetve 3-at); a tanítóképzős fiúk pedig átlagosan 6,4 országot (2,7 szövetségest és 3,7 tengelyhatalmat), szemben a lányok átlagosan 4,6 (1,8 illetve 2,8) helyes válaszával. Ezekből az adatokból egyúttal az is kiolvasható, hogy a tanítóképzős fiúk ismeretei jobbak, mint a műszaki főiskolára járó fiúkéi, és fordítva: a műszaki főiskolára járó lányok több helyes ismerettel rendelkeznek, mint a képzőbejáró lányok. Elképzelhető, hogy a fiúk motiváltabbak a világháborúra vonatkozó ismeretek megszerzésében, mint a lányok, akik esetleg csak kötelező tananyagot láttak ebben a témában. Ezért a fiúk jobban átlátják a háborús erőviszonyok logikáját, tudásuk mélyebben rögzült és rendezettebb. Ezen az összefüggésen belül érvényesülhet a műszaki főiskolások erőteljesebb rendszerező képessége.

Mivel a középiskolában részletesen tanultak a második világháborúról és ezen belül Magyarország szerepéről, a válaszadás elől való kitérést és a téves válaszokat ezúttal is azzal magyarázhatjuk, hogy - hasonlóan a hetvenes évek fiataljaihoz - a főiskolásoknak is nehézséget jelentett a második világháború alatti, illetve a háború utáni szövetségi viszonyok egymással való összeegyeztetése. Ok sem látják tisztán, hogy a nyugati hatalmak esetében a háborús szövetségesekből hogyan lettek később ellenfelek, Magyarország esetében pedig a háborús ellenfelekből szövetségesek. Számukra a magyar történelem homályos pontja maradt, hogy az ellenség kategóriájából hogyan vezethető le az a viszony, amelyet négy évtizeden át „barátinak” neveztek. A helyzetet valószínűleg csak tovább bonyolította, hogy a rendszerváltással a korábbi szövetségi viszonyok is múlttá váltak. Az ellentmondások feloldására kategorizációs feszültségfeloldó mechanizmusok léptek életbe. Vagy kitértek a válasz elől, vagy pedig visszavetítették a Szovjetunió és a nyugati nagyhatalmak világháború utáni szembenállását, illetve a háború utáni magyar-szovjet

50