Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

- Sokáig fogsz élni - szólt utánam a jövendó'mondó cigány. - Azért, mert azt hittem rólad, hogy a Szentlélek mozdult meg benned.

A hátam mögött megnyikordultak a targonca kerekei, Kolompár Károly tolta az élelmet a községháza felé. A folyó mellett a kertek végében mentem haza, a disznófejet az egyik fülénél fogva vittem, távol tartotam magamtól, nem akartam, hogy bemocskolja az ünnepló' ruhámat.

Az utcánkban csak a mi házunk ablakai világítottak. Halkan mentem be az udvarra, onnan a konyhába, a disznófejet az asztalra tettem. A konyha és a szoba között nyitva volt az ajtó, Rézi a szobában hajlongott, Lusztig Kornél könyveit rendezgette. Nesztelenül mozogtam, de Rézi megérezte, hogy valaki bejött a házba, lassan kiegyenesedett, megfordult és nagyon sokáig csak nézett rám a szobából, azután nagyon lassan átjött a konyhába az asztalhoz. Közöttünk ott éktelenkedett a disznófej.

— Visszahoztam valamit a disznókból — mutattam az asztalra.

Rézinek elfehéredett az arca, olyan lett, mint egy kísértet, és úgy nézett

rám, mintha 6 is kísérteiét látna, a szája remegni kezdett.- Nehogy elbó'gd magad itt nekem - mondtam. - Megígértem, hogy nem válók el tóled. Szépen megborotváltál és nem vágtad meg az arcom. így hát itt vagyok. De nem kedvelem a picsogó feleségeket.

Még mindig nem tudott megszólalni, már az álla is remegett, nekem kellett valahogy átbeszélni ezt a találkozást.

— Nem mocskoltam össze az ünnepló' ruhámat. Az ingem is hófehér maradt. Szeretnék azonban lemosakodni. Minél előbb. Mert hamarosan izzadni kezdek, mint a szakadt ló. És akkor lucskos lesz rajtam minden.

Rézit a munka mindig magához térítette. És egyszerre megértette, hogy mit kell csinálnia. Eszeveszett futkározásba kezdett. Kiszaladt, a fészerből behozta a pléhteknó't, vizet húzott a kútból, egy vödröt és egy fazekat a tűzhelyre tett, majd elkezdte rólam lehámozni a még száraz és tiszta öltözéket. Meztelenre vetkó'ztetett, a fazékból és a vödörből a vizet a teknőbe öntötte, és én a vízbe léptem. Ekkor kezdtem izzadni, és valóban úgy izzadtam, mint a szakadt ló. Álltam a pléhteknóhen, csörgött rólam a veríték, az arcomon, a mellemen, a hátamon, de nem érkeztem megbüdösödni, Rézi állandóan mosta az arcomat és a testemet. Elég sokáig eltartott, mire úgy éreztem, hogy ismét rendbe jöttem. Felnéztem a hangosan ketyegő' sárga tányéros faliórára. Éjjel tíz óra volt.

— Azt hittem, hogy már sokkal későbbre jár az idő — mondtam csodálkozva.

Rézi a mellemhez szorította a fejét és végre meg tudott szólalni. Olyan volt a hangja, mintha berozsdásodott volna a torka, mintha sok száz év után kezdene ismét beszélni.- Sok fájdalmat okoztál nekem az életemben. Istenem, hogy mennyit összehazudoztál... De a nagy dolgokban mindig igazat mondtál. Betartottad a szavad. Talán ezért nem tudtam sohasem kiszeretni belőled. Te álmodozó, citerás kurafi.

— Nehéz tisztának maradni ebben a piszkos életben.- Istenem, mennyire örülök, hogy megmosdathatlak.

— Már nem izzadok.- Mindjárt szárazra töröllek.

30