Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

Krisztus koporsóját, és azóta is szeretem a díszes vallási ünnepeket. Illett volna hálaimát rebegnem, de mégsem imádkoztam, régi karácsonyokra és húsvétokra emlékeztem, mert azok még szépek voltak. Elég sokáig ültem ott a szobrok lábainál, mint ahogy nagyon régen a Kálvárián a megfeszített Krisztus és a megfeszített latrok lábainál ültem, de akkor még nem dohányoztam, vagy csak ritkán, most viszont egymás után elszívtam három vagy négy cigarettát, és akkor végre megmozdult valami a sötétben, a folyó felól keréknyikorgás hallatszott. Előbb azt hittem, hogy szekér közeledik, de aztán láttam, hogy csak egy kétkerekű targonca, Kolompár Károly, az ócskavasgyűjtő cigány tolta, a targoncán azonban ezen az éjszakán nem rozsdás vadarabok, hanem leszúrt disznók hevertek. Négy disznó. Kolompár Károly lassan lépkedett, és fütyörészett, talán azért, mert félt a baljós sötétségben. És halára rémült, amikor én felálltam a szobrok mellől és elébe léptem.

Kiejtette a targonca nyelét, mindkét kezét a mellére szorítta, ahogyan azt általában a nők szokták, amikor nagyon megijednek. Férfiak csak ritkán. Jól ismertük egymást, leginkább az Újfaluban és a devecseri tanyákon gyűjtögette az ócsavasakat, gyakran találkoztunk és beszélgettünk, meg tréfálkoztunk egymással. Most azonban szívére szorított kézzel percekig csak hápogott. És amikor szólni tudott, nagyon össze-vissza beszélt.

— Rám hoztad a szívbajt, te poklok csősze. Azt hittem, hogy a Szentlélek lépett le a kőállványról... Hiszen te maghaltál! A sírból jöttél ide?

— Nem haltam meg — mondtam, és ezen a csúnya estén majdnem jókedvem kerekedett. - A Szentlélek is a helyén van az Atya és a Fiú mellett. És a te szíved is dobog még.

— Azt mondták, hogy meghaltál. Keresztvágó fűrésszel vágtak darabokra.

— Másokkal megtették. Nekem kemények a csontjaim.

— Tényleg életben hagytak?

Elővettem a dóznimat és feléje nyújtottam.

— Sodorj magadnak egy cigarettát.

Kolompár Károly lerogyott a targoncára a leszúrt disznók közé és még mindig habogva beszélt.

— Reszketek, mint egy szaros kölyök. Szétszórnám a dohányt...

Sodortam neki egy cigarettát, a szájába dugtam, tüzet adtam, aztán én

is rágyújtottam, és még mindig igyekeztem férfiasán viselkedni.

— Mostanában nem ócskavasat gyűjtesz? — kérdeztem.

Kolompár Károly nagyokat szívott a cigarettába és füstfelhőből beszélt.

— A te disznajaidat viszem a községházára. Meg a Hám Lajos disznóját, meg a Tojzán Vincéékét.

— Nekem azt mondták, hogy szekeret küldenek a disznókért.

— A szekerek most másra kellenek. Hullaszállításra. Engem kaptak elő a targoncámmal, és rámparancsoltak, hogy a leölt disznókat vigyem a községházára. A padlásodat is letakarították. Mindent elvittek. Azt mondják, hogy a felszabadító hadsereg katonáinak szükségük van élelemre. Hősiesen harcolnak, tehát enniük kell.

28