Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

támasztotta, vörös haja az arcába hullott, békésen aludt. A hajába markoltam, megráztam a fejét.

Kinyitotta a szemeit, álmosan pislogott rám.

— Pribéknek vagy halottnak jöttél ide? — kérdezte.

— Halottnak.

Felállt,nyújtózkodott, egyszerre ő lett a legmagasabb közöttünk, még mindig álmosan beszélt.

— Nálad sohasem lehet tudni. Te a túlélők fajtájához tartozol.

— Miért hoztak be?

Megvonta a vállát.

— Talán Adám miatt. Vagy csak egyszerűen azért, mert vagyok. A kis emberek nem szeretik a nagy embereket. Én meg elég nagyra nőttem. Nem tehetek róla.

— Szép álmokat láttál itt a sarokban?

— Szépeket... — kezdte mondani, azután hirtelen kitágultak a szemei, a fejem felett a díszterem közepére nézett. - Most viszont csúnya álmot látok. Lehetséges, hogy még mindig alszom és álmodom? Karába Janit látom partizánsapkában.

Megperdültem és szembe találtam magam Karába Janival. Vörös csillagos sapka volt a fején, nyakában tányéros golyószóró lógott.

— Bevallom, nem örülök ennek a találkozásnak - mondta Csoszogó Török István. — Karába Janit lókupec korában sem kedveltem. Hős partizánként még kevésbé kedvelem.

— Jovan Karies a nevem — mondta kimérten és kissé recsegő szerb nyelven Karába Jani. - Mindig utáltam a Karába János nevet. És a magyarokat is mindig utáltam. Téged én hozattalak be.

— Talán nem ízlett a sült bárány? Pedig porhanyósra sütöttem.

— Most mi fogunk téged porhanyósra sütni. Jó sokáig forgatunk majd a nyárson, hogy sokáig és hangosan üvöltsél. Olyan hangosan, hogy az öcséd meghallja és előbújjon. Őt akarom elkapni.

— Adámmal sohasem volt szerencséd. Ha ő előbújik, kifordítja a tökeidet.

— Elmúlt már a magyar világ - mondta Karába Jani, vagyis Jovan Karies. — Most én herélem ki őt. Mert elő fog bújni, ha meghallja az üvöltésedet. Már pedig hamarosan meghallja. Veled fogjuk kezdeni a munkálkodást a pincében. Előbb azoban kiválogatjuk a szerencsésebbeket, akiket csak az árokba lövünk. De aztán mindjárt téged veszünk elő.

És mintha csak hallották volna a lókupec szavait, jöttek is a válogatók, a Krojacs, Prodanov Nikola és még néhány fegyveres, megbolydult a díszterem, jobbra és balra taszigálták az embereket, a bal oldalra jutottak többen, ezeket kiterelték a díszteremből, Sági Imrét és Martinec Ferit is. Szolnoki- Jász Ferencet félreállították, neki azt mondták, hogy hazamehet. Komótos léptekkel, sétált ki, előttem egy pillanatra megállt, és a fogai között azt sziszegte:

— Mint a fehérhasú keszegeket a pórázra...

Ezután hazament. Talán harmincán maradtunk a falak mellett, meg azok, akik a terem közpéről vigyáztak ránk. És a büdösség még nagyobb lett, pedig az egész dolog úgy nézett ki, mintha valamennyien mérhetetlenül un23