Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

golódásra a díszterem közepén is felfigyeltek. Milinov Jelka katonás léptekkel jött oda hozzánk, és éles, sipító hangon kérdezte:

— Mi folyik itten?!

— Ezt a két siglajcot leküldöm az istállóba - mondta Barbulov Zorán. A lovak már térdig állnak a mocsokban. Ki kell takarítani a trágyát.

Milinov Jelka pofon vágta Martinec Ferit.

— 0 a sírásókkal megy. Megölte a fiamat.

— Dehogy... dehogyis... - hadarta rémültem Martinec Feri. - Én nem bántottam senkit. Véletlenül voltam akkor a Váry tanyán. Csak a kártyát osztottam...

— Még ma éjszaka sírt ásol magadnak - mondta Milinov Jelka. - A másik elmehet ganét hordani.

Petrovics Mladen megfogta Haramász László karját.

— Menjél gyorsan az istállóba, és azt ajánlom, hogy nagyon szorgalmasan dolgozz. A kapu felé ne közelíts, mert az őrök agyonlőnek, mint a kutyát.

Haramász László gyorsan eltűnt közülünk, akármilyen lomha észjárású volt, egyből megértette, hogy menekülnie kell. Milinov Jelka visszasétált a terem közepére, két kísérőm is vele ment, most már hatan szemlélgettek bennünket fegyverekkel az oldalukon és a nyakukban. A fal mellett csönd lett, az izzdság szaga egyre erősebben érződött, az emberek nehéz, gyűrött ruhákban várakoztak. Közéjük kellett volna állnom, de túlságosan büdösek voltak, kissé tanácstalanul és zavartan lépegettem előttük, megkönnyebbültem, amikor végre egy fehér inges férfit is láttam. Az egyik Bicskás, Szolnoki-Jász Ferenc volt az, ő fehér ingben és ünneplő ruhában ácsorgott, és még mosolyogni is tudott.

— Úgy látom, neked volt időd felkészülni a hosszú útra — mondta. — Ebben az öltözékben akár nagymisére is elmehetnél.

— Másfajta misére hoztak ide.

— Be fogják mocskolni a tiszta ruhádat.

— És a tiédet?

— Én talán megúszom — mondta Szolnoki-Jász Ferenc reménykedve és majdnem fenyegetően mosolyogva. — Nagy lármázással és szitkozódással kísértek be, főleg azt hánytorgatták fel, hogy Krisztus katonájaként karddal tisztelegtem a magyar honvédek előtt. Én persze letagadtam mindent, azt mondtam, hogy sohasem voltam Krisztus katonája, a honvédeket a fivéreim üdvözölték. Szerencsére elég sokan vagyunk, összetéveszthetnek bennünket. Mondhattam nyugodtan a testvéreimet, nem tudják elkapni őket, valahol a fronton hadakoznak. Ha elhiszik a mesémet, talán hazaengednek. Később majd megbánják, mert ha itt még egyszer magyar világ lesz, felfűzök Krisztus katonáinak kardjaira egy csomó embert. Felfűzöm őket, mint nyáron a fehérhasú keszegeket a pórázra. Bár megtettem volna már előbb... Tudod, hogy hány magyart lőnek a gödörbe éjszakánként?

— Remélem, te tiszta ruhába mész haza. Amint látom, csak mi ketten öltöztünk fel emberségesen.

— Hárman — mondta Bicskás. — Csoszogó Török Pista is fehér ingbe jött be. Ott ül a szószék mögött a sarokban és alszik. Jó idegei vannak.

A szószék mögé siettem, szétlökdöstem az embereket, Csoszogó Török István tényleg a sarokban ült sötét öltönyben és fehér ingben, fejét a falnak

22