Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

négy fegyveres partizán, két férfi és két nő téblábolt és nézelődött, civil öltözékben voltak ugyan, derekukon azonban széles övön pisztoly lógott, fejükön vöröscsillagos partizánsapka volt, a sapka alól igyekeztek fenyegetőn nézni a fal mellett szorongó magyar férfiakra. A nőket mindjárt felismertem, az egyik Milinov Jelka volt, akinek a fiát a honvéd tisztek ölték meg a János- napi lövöldözésben, a másik pedig Szimin Angyelina, aki a közelünkben, a becsei út mellett lakott az apjával és igen sok lánytestvérével, és nagyjából csak annyit tudtam a családjáról, hogy az apját egyszer nagyon megverték a magyar csendőrök, mert rábizonyították, hogy ellopott három választási malacot a Sági tanyáról.

Aztán lassanként felismertem mindenkit a terem közepén és a falak mellett is. Talán éppen Szimin Angyelina miatt először Sági Imrére figyeltem föl, vagy talán azért, mert ő izzadt legjobban és szinte fuldokolva evett. Nagy gömbölyű cipót szorított a hóna alatt, nagy darabokat tördelt le a kenyeréből, tömte a szájába a sok kenyeret, az arca borostás volt, homlokán kidagadtak az erek. Megálltam előtte és megkérdeztem:

— Kenyérbe akarsz belefulladni?

Mohón evett tovább és nagyon izzadt. Morzsák röpködtek a szájából, amikor válaszolt:

— Teleeszem magam, mielőtt ezek a disznók agyonlőnek. Jó kenyérrel akarom teleenni magam a halálom előtt. Szenttamáson Mudrinszki Ozren süti a legjobb kenyeret. O nyomta a kezembe ezt a cipót, amikor az oroszok végigtaszigáltak a begluki utcákon.

— Az oroszok?

— Egy orosz járőr kapott el a folyónál. A pontyokat szigonyoztam a nádasban. Valamiért gyanús lettem nekik, talán a szigony miatt. Nemigen tudtak mit kezdeni velem, így hát bekísértek a községházára. A testvéreim a tanyánk udvaráról nézték, ahogy elhurcolnak, de hát nem segíthettek rajtam. Beglukban Mudrinszki Ozren kenyeret adott. Aztán úgy nézett ki, hogy hazaengednek innen, hiszen nem voltam haragban senkivel ebből a lármázó bandából. De egyszercsak megjelent Angyelina, visítani kezdett, hogy én verettem meg a csendőrökkel az édesapját, és ezért halállal kell lakolnom... Azóta eszem, mert jóllakottan akarok meghalni.

— Hátha elengednek.

Sági Imre fejével a terem közepe felé intett, és nagyon gyorsan beszélt.

— Angyelina agyonlövet. A testvéreim majd kimiskárolják a büdös riban- cot, ha megüzenem nekik, hogy miatta öltek meg. De nem tudom, hogy kivel üzenjek. Innen kevesen mennek haza. Veled biztosan nem üzenhetek, mert te nem kerülsz ki élve. Én talán még jól járok, ha csak simán agyonlő- nek.Téged bizonyára meg fognak kínozni. Egyszerre nagyon bátrak lettek ezek a legények. Egész délelőtt fájdalmas ordítozás és hangos röhögés hallatszott fel a pincéből. A röhögés a hetyke győztesek oldaláról jött.

— Nekem eddig mindössze azt ígérték, hogy letépik a hüvelykujjamat, két golyót a lábamba lőnek, azután keresztvágó fűrész alá raknak.

— Megteszik, ha megígérték. A fegyvertelen emberekkel szemben nagyon bátran viselkednek. Velem is nagyon bátran viselkednek. Különösen mióta ilyen rettenetesen izzadok. Szégyenlem is magam. Te nem izzadsz?

— Még nem. Viszont én is megéheztem.

20