Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - IX-X. rész)

kozott és kedélyeskedett vele és Katival, néha még fehér kényért is ígért nekik.

Az unokája vagy unokaöccse nem kedélyeskedni és tréfálkozni jött oda hozzánk a községháza udvarán. Keskeny szemekkel nézegetett, önérzetesen és keményen viselkedett, talán azért, mert ő parancsnokolt a sötétben imbolygó árnyaknak, a vállán valamiféle rangjelzést is láttam. A mellemre bökött.

— Őt is elvihetem. Hamarosan indítjuk a következő'bandát.

— Szó sem lehet róla - tiltakozott Petrovics Mladen. - Vele még foglalkoznunk kell. Ünneplő' ruhába öltözött és fehér inget húzott magára, só't még meg is borotválkozott, mieló'tt idejött volna.

— Fehér ingben is megáshatja magának a gödröt. Igaz, a fehér ing összekoszolódik, de a föld alatt ezt senki sem látja.

— Foglalkoznunk kell még vele — eró'sködött Petrovics Mladen.

Prodonov Nikola megvonta vállát.

— Majd a Krojacs eldönti.

— Úri szabó az illető? - kérdeztem. — A nadrágok és kabátok hosszát szabja?

Megvetően néztek rám, aztán egymásra néztek. Petrovics Mladen válaszolt:

— Ő itt a főparancsnok, és nagyon bátor elvtárs. A hegyekből jött ide. Végigharcolta a háborút. A Krojacs a partizánneve. Minden bátor harcosunknak van partizánneve.

— Lehet, hogy valamikor nadrágokat és kabátokat szabott — mondta Prodanov Nikola. — De most a te életed hosszát fogja kiszabni.

— Nektek is van partizánnevetek? — kérdeztem. — Hiszen ti is bátor harcosok vagytok.

— Lehet, hogy van, lehet, hogy csak lesz — mondta kimérten Prodanov Nikola.

— Eszembe jutott néhány jó név — mondtam, és kicsit magam is elképedtem a pimaszságomon. — Ilyesmi, hogy Sintér, Böllér, Dögész...

Ismét egymásra néztek, Prodanov Nikola a fejét csóválta, elismerően mondta Petrovics Mladennak:

— Igazad van. Nem terelhetjük ki ezzel a csürhével. Foglalkozni kell vele.

Barbulov Zorán sántikált ki az istállóból, a kezét előrenyújtotta a szállingózó hópelyhek alá, a hópelyhek elolvadtak a tenyerén, és ő igen elégedettnek látszott.

— A lovad jó helyre került — mondta. — Jó meleg helyre. De már nagyon büdös van az istállóban, senki sem ganézik ki a jószágok alól.

— Pedig úgy látom, vagytok itt elegen — mondtam.

— A szerbek nem fognak trágyát hordani. Soha többé. A ganéjhordást meghagyjuk a magyaroknak. Reggel majd behozunk valahonnan egy lovászt, és kitakaríttatjuk az istállót. No, menjünk a díszterembe.

— Várjuk meg a Krojacsot - mondta Prodanov Nikola. - Mindjárt itt lesz.

És tényleg előjött a Krojacs a községháza világosabb szárnyából, fáradt

középkorú ember volt, szomorú kék szemekkel, de tetőtől talpig egyenruhában, három vagy négy csillaggal a vállán, és nagyon tiszteletet parancsolóan viselkedett.

18