Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Németh István: Öt szál nonea

Németh István Öt szál nonea Márpedig és apácavirág M ■*■*-*- árpedig egyetemes magyar irodalom nincs többé - csattant el felettünk az ég (és a családon „belüli” újabb pofon) — az ötvenes évek elején, ha elóhb már el nem dörrent ezen a tájon. Mert lehetséges, hogy rájött erre valaki a két világháború között is, csak ő még nem MARPEDIG-ezett. A gyermeknek, különösen az árvaságra jutott gyermeknek, különböző­képpen el lehet mondani az atyai, a mostohaatyai intelmeket. Ha szép szó­val, részvéttel, együttérzéssel, gyöngédséggel magyarázzuk meg neki, hogy neked többé nincs édesanyád, könnyebben viseli el a tragádiát. De a mostohától ritkán várható el együttérző' gyöngédség. Azok, akik ti­zennyolcban, majd negyvenötben „kézhez vettek bennünket”, önmagukkal voltak elfoglalva, győzelmi mámorukban nem sokat töró'dtek azzal, létezik-e még egyetemes magyar irodalom, vagy sem. Ha törődtek is velünk, az legin­kább negatív törődés volt. Sérelmeinket nem hogy enyhíthetni, éppenséggel szaporítani igyekeztek, és ez sikerült is nekik. A kisebbségben maradt ma­gyarság azonban ezt aligha vette zokon; tudta, de legalább sejtette, hogy a fölszabadító nem őt szabadította fel. Ám igenis mélységesen megbántotta az a kioktató — mert nem kijózaní­tó, hanem kioktató — hang, amely a saját anyanyelvén világosította föl őt az aktuális állapotokról. Hogy neked, vajdasági magyarnak, semmi közöd más magyarokhoz. Hi­ába éltél eddig abban a tévhitben, hogy létezik egy összmagyarság, amelyhez esetleg te is tartozol, mától fogva mondj le az ilyen álmaidról, és a saját, jól felfogott érdekedben felejtsd el Vörösmarty Mihályt! És sorjáznak a villámcsapások, pörölycsapások, pofonok. Az itteni magyarságnak nem volt elég a saját baja, saját soraiból önként jelentkeztek a fejszével „gyógyítók”. A MÁRPEDIG-ek. Márpedig te nem az vagy, akinek eddig hitted magad. Igaz, az önmagad­ba vetett hited, az önbizalmad a két háború között is megnyirbálódott, most azonban véglegesen ki kell józanodnod. Ezentúl két anyanyelved lesz, te leszel a két anyanyelvű polgár az egynyelvűek között. Hogy közben az erede­ti, elsődleges anyanyelved fakul, szürkül, vess magadra. Fő, hogy közben egyre erőteljesebben birtokodba veszed második anyanyelvedet. Hogy közben 4

Next

/
Thumbnails
Contents