Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Kántor Lajos: Ezredvégi leltár (Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997)
nia. Ilyen döntések pedig csak megfelelően tájékozott, értó' és igényes szellemi közegben születhetnek. A szerző' ezért minden olvasót, szakértőt és laikust egyaránt arra hív: „ne pusztán értelmezőivé, de magyarázóivá is” legyünk a leírtaknak. S így talán mindannyian tehetünk valamit e hangszerekért - küzdve a tudatlanság, a nemtörődömség és a hízelgő modernkedés ellen hogy minél tovább zengjen hangjuk, magasztalva Istent, emlékeztetve eleinkre s őrizve önazonosságunkat. A könyvnek a Romániai Magyar Könyves Céh a tavaly novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvkiállításon az 1996-os Legjobb Romániai Magyar Könyv címet adományozta. A munkáért és a kitüntetésért gratulálok a szerzőnek. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár - Balassi Kiadó, Budapest 1996. Enyedi Pál Ezredvégi leltár Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997 Játékos ötletből, Visky András kezdeményezéséből született meg, 1995 decemberében, az a hozzám különösen közel álló Korunk-S7Äm, amely a szerkesztőségi ke- resztségben az „Értékeink világa” nevet kapta. Magunk között ezt a 34 „címszóból” összeszerkesztett, karácsonyi-újévi ajándéknak szánt mini-lexikont értékleltárnak szoktuk emlegetni, egy pillanatig sem feledve természetesen, azóta sem, hogy az A-tól W-ig (nem Z-ig) rohangáló esszésorozat - megtörve egy-két verssel, novellával - távol áll a teljességtől, nyilván csak néhány szeletet mutathat fel abból, amit a közel kilencven éves Balogh Edgártól a huszonéves László Noémiig munkatársaink (és mi magunk, a szerkesztők) értéknek tekintenek, tekintünk, egy Erdélyben élő magyar nézőpontjából. De hát a pars pro toto ilyenkor megengedett, s annak csak örülni tudunk, hogy mégis elég széles a „terítése” ennek az értékvadászatnak, amint azt néhány cím idézésével igazolni vélem: barátság, Bartók Béla, bukaresti magyarok, collegium transsylvanicum, erdélyi dolgozószoba, Jókai, kollektív felelősség, Mándy, népiség, palotavár- templomtemető (így, egybeírva a szavakat), román barátaink, világváltozás, Weimar... Jóval nehezebb, hálátlanabb feladat, ha valaki arra vállalkozik, hogy „komoly” lexikont szerkesszen. Ilyenben is volt részem, mondhatni még az ősidőkben, hiszen valamikor a hatvanas évek végefelé az említett Balogh Edgár (1996 júniusában hunyt el, Kolozsvárt) beszervezett a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztő bizottságába - s a három évtizede megkezdett, sok szakembert mozgósító munka még mindig tart (immár Dávid Gyula irányítása alatt), én magam is tartozom a készülő IV. (és még nem utolsó!) kötethez két szócikkel. Bár ennek az irodalmi lexikonnak a gondja nem az én vállamat nyomta (elsősorban), ha a rám háruló részmunka tanulságait próbálnám összegezni, azzal bizony hetek telnének el. Szidtuk mi eleget, szerkesztő bizottsági megbeszéléseken s azokon kívül a „fővállalkozót”, a címszavak íróit, egymást, tudatában voltunk a hályogkovácsi merészségnek (némi iróniával álhtom, hogy a magyar, főként az irodalmi lexikonszerkesztés egésze osztozik a hosszan tartó gyermekbetegségben) - mégis ma örülök annak, hogy hagytam, hagytuk magunkat belerángatni a lexikon- csinálásba; az RMIL, abban a tökéletlen formában, amelyben megszületett (1981 és 1994 között az első három kötet, az M-mel bezárólag), 1997-ben is nélkülözhetetlen segédeszköz, és föltehetőleg az lesz a hátralevő néhány kötet. 1996 utolsó napjaiban a szerencsések (egyes elvakultan heves, gyanúsan heves bírálók szerint: a szerencsétlenek, becsapottak) kezébe került egy másfajta, méretre, súlyra imponálóbb erdélyi leltár is, a Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997. A gyűjtőmunka, a szerkesztés időtartamát és az átfogott terület nagyságát tekintve (Aberle András Ottó Konstancában szüle79
