Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Enyedi Pál: Dávid István: Műemlék orgonák Erdélyben

dó'íves orgonaösszeírása — feldolgozásra várva közel két évtizeden át pihent az irattartóban. A szerző' ezt fokozatosan saját levéltári kutatásaival, személyes felméréseivel egészítette ki, s így alakult ki a most végre kiadásra került könyv törzsanyaga.

Az öszeírást egy évtizeddel később, 1987- ben az erdélyi unitárius egyházban és a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben is elvégezték, az akkor beérkezett adatok szintén e kötetet gazdagítják. Végül a könyvben található leírásoknak mintegy harmadát teszik ki azok, melyeket Hermann Binder az erdélyi szász orgonákról, Geréd Vilmos a gyulafehérvári katolikus érsekség hangszereiről, Kovács László Attila pedig az erdélyi magyar evangélikusok orgonáiról készített.

Egy könyv hangot nem adhat - s így hangszerekről mindig csak töredékes, áttételes ismeretet nyújt. Mit vesz hát kézbe az olvasó, amikor e mű tanulmányozásába fog?

Az érdeklődő laikus kulturális örökségünknek eddig méltatlanul homályban maradt részével ismerkedhet meg. Egy szép albumot forgathat, szemet-lelket gyönyörködtető orgonafotókkal s a változatos erdélyi orgonatörténet leírásával. A repertóriumba, az egyes orgonák ismertetésébe belelapozva pedig olvashatja régirégi levelek és egyezségek részleteit, melyek nyomán megelevenedik előtte a múlt, tapasztalhatja az áldozatkész atyafiak istenes buzgalmát és büszkeségét. De tanúja is lehet számos hangszer hányatott sorsának, eltűnésének és pusztulásának is.

Általános kultúrtörténeti jelentőségén túl azonban e kiadvány - több mint ezer hangszer adatainak felsorakoztatásával - a hazai orgonatörténeti kutatás egyik fontos alapdokumentuma, kézikönyve is.

A mai Magyarország területén lévő sípos orgonákról egy évtizeddel ezelőtt, a kárpátaljai hangszerekről 1991-ben készült teljes, egységes szempontú felmérés. S míg a 70-80-as években már felsőmagyarországi műemlékorgonák leírását is publikálta két szlovákiai kutató, ezideig a mai Románia területéről csak rövidebb orgonatörténeti tanulmányok láttak napvilágot, egy-egy mesterre vagy kisebb területre összpontosítva. így Dávid István most megjelent kötete az első kísérlet arra, hogy a kedvezőtlen kutatási körülmények ellenére átfogó képet adjon egy szinte teljesen ismeretlen tájegységről. A kiadvány a magyar orgonatörténet-írás számára más szempontból is újdonság: ez az első kiadott jegyzék, mely egy nagyobb terület teljes orgonaállományát igyekszik egységes rendszerbe foglalt adatokkal, dokumentumokkal bemutatni.

Van-e valami sajátossága ezeknek a hangszereknek a teljes magyarországi orgonaépítésen belül, léteznek-e külön erdélyi orgonaépítői stílusirányzatok? E kérdés megválaszolása még a jövő feladata, további kutatások és felmérések eredménye lehet. Az azonban már most megállapítható, hogy az erdélyi orgonák a magyar- országi orgonaépítés fennmaradt emlékeinek legarchaikusabb részét képezik. Míg hazai orgonáinknak csak mintegy kétötöde készült a sok évszázada épített mechanikus szerkezettel, addig Erdélyben a hangszerek háromnegyede ilyen orgona.

A másik feltűnő adat: az orgonák mintegy felének nincs pedálja, csupán egy manuálbillentyűzete. Ez természetesen nem értékmérő, hiszen az orgonában sem tehetünk egyenlőségjelet a mennyiség és a minőség közé. Olyan jelzés azonban, melyet az orgonatanításban, kántorképzésben figyelembe kell venni: az egyházzene munkásait ilyen orgonák használatára is ki kell képezni, nem tanítható nekik csupán a nagyobb, „városi” hangszereken jól megszólaltatható irodalom.

S van-e a munkának más, távolabbi célja a történeti kíváncsiság kielégítésén túl?

A könyv anyaga a műemlékvédelmet, s ezzel — áttételesen - jövőnket is szolgálja. A szakmabelinek segítséget nyújt többek között az orgonák építőinek azonosításában, egy helyes értékrend kialakításában; hasonló hangszerek összevetésével pedig a már átépített orgonák rekonstrukciója is lehetővé válik.

De mindez igen-igen kevés lenne, hiszen a restaurálás már a védelem egyik utolsó állomása, mely határozott döntés eredménye Ezt azonban az orgonát használó közösségnek kell vezetőivel együtt meghoz78